CÉLPONTBAN

„GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA”

2017. május 16. 06:36 - Kiss-Dobos László

Perkáta község képviselő-testülete, Somogyi Balázs de Bánfalva nevű fideszes polgármesterének kezdeményezésére, összeszarva magát a Demokratikus Koalíciótól és annak elnökétől, Gyurcsány Ferenctől, visszavonta korábbi döntését a felállítandó vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó szobrával kapcsolatban. Somogyi Balázs de Bánfalva a község hivatalos honlapján egy igencsak hosszú írásban magyarázza Attila hun fejedelem, Szent István államalapító királyunk és Hunyadi János törökverő hősükhöz méltatlan gyávaságát.

A hivatalos honlap egy másik írásában a Somogyi Balázs de Bánfalva arról morfondírozik, hogy mi legyen a következő szobort témája. Mármint, mit tegyenek fel az elkészült és szobor nélkül maradt talpazatra? Javaslatai között olyan bátor férfiak találhatók, mint Attila, Hunyadi János és Szent István.

Mivel ezen bátor és nemzetükért életüket is feláldozni kész férfiak rosszul éreznék magukat ebben a gyávaságáról elhíresült községben, azt javaslom, hogy a talpazatra

Somogyi Balázs de Bánfalva

mellszobrát tegyék fel, mint a gyávaság allegóriáját.

sz1.jpg 
✡ ✡ ✡

1826-ban újratelepítettek egy régi Árpád korabeli települést Gádorost, A néphagyomány szerint az odatelepülők megbánták döntésüket, ezért csak Bánfalvának nevezték 1901-ig településüket.

Javaslom, hogy Perkátát nevezzük ezentúl Bánfalvának!

✡ ✡ ✡

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://celpontban.blog.hu/api/trackback/id/tr5912507975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenyvesi Tímea 2017.05.17. 11:12:55

És most akkor ez megoldás? Szánalomra méltó ez a cikk, gusztustalan!!!!

Fenyvesi Tímea 2017.05.17. 11:19:25

Miért törlöd a hozzá szólasom?
süti beállítások módosítása