Ezen írásomra az egyik barátom késztetett, mivel egy butuska angol versel válaszol az új média törvényt bíráló észrevételeimre. A vers a nyúlról szólt, és amely bár nem mérhető sem Aesopusi, sem la Fonteni mércével, barátom úgy gondolta számomra ismerős lesz az, az eljárás, amelyre a vers épül. Barátom, még pótlólagos alcímet is adott neki: A rágalom iskolája.

Hát öntsünk tiszta vizet a pohárba. A Fidesz által készített és a sajtót, médiákat érintő törvényalkotás két részre bontható. Az első törvény a sajtószabadságról szól, a második pedig a médiahatóságról, melyben többek között szabályozzák a sajtószabadság megsértése esetén az eljárási jogot, és a törvények megsértésének szankcionálását.

A két törvény összesen 60998 szóból áll. A számtalan bűncselekményt leíró és azokat szankcionáló büntetőtörvény könyv pedig csak 39344-ből. Tehát ne várja senki, hogy vállalkozni tudok a két, médiákkal foglalkozó törvény alapos elemzésére, végtére is ez az írás nem akar egy újabb Háború és béke lenni, még ha sokan annak is tekintik.

Összefoglalva, a két törvényben vannak olyan törvényi rendelkezések, amelyek kifejezetten jók, vannak amiket az én radikálisan szélsőséges, vagy szélsőségesen radikális mivoltom elégtelennek tart, és van amit kifejezetten rossznak tartok.

Az egyik legelfogadhatatlanabb rendelkezés az alábbiakat mondja ki:

„A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére.”

Ez az a törvényhely, ami miatt Bayer Zsolt írása és az azt közlő Magyar Hírlap – feltéve, ha a médiahatóság betartja a törvény – eljárásra és szankcióra ad lehetőséget. Bayer a már idézett írásában nem is annyira burkoltan, zsidózik és kommunistázik.

Kérdezem, vitatható-e, hogy a kommunisták is közösséget alkotnak? Nem. Vagyis az ő közösségüket a törvényi fogalmazás szerint sem nyíltan, sem burkoltan nem lehet megsérteni, kirekeszteni.

Egy közösség megsértése elég fura helyzeteket teremt. Emlékszem G. Nagyné Maczó Ágnes anno a parlamentben Rákosi Mátyást Roth Manó néven nevezte (eredeti neve egyébként Rosenfeld volt), amiért azzal vádolták meg, hogy zsidózik. Hogy ezt miből szűrték le, azt nem tudom, Maczó Ágnes ki sem ejtette a zsidó szót. A MAZSIHISZ pedig egyenesen kikérte magának, hogy Rákosi Mátyást a zsidó közösséghez tartózónak mondják, mivel Rákosi ateista lévén, nem tartozhatott egyik hitközségükhöz sem. Hogy születésekor oda tartozott-e vagy sem, az a történelemtudomány örök homályában marad.

Természetesen igaz, hogy a hazai zsidó közösség csak vallási csoportnak és nem nemzeti kisebbségnek mondja magát, valamint, hogy Izrael nem egy Vatikán jellegű állam, a hazai nem zsidó etnikumú, hanem csak vallási közösség vezetői úgy tekintenek Izraelre, mint az anyaországukra. Például Raj Tamás főrabbi az egyik, Izrael állam és a modern zsidóság kapcsolatával foglalkozó tanulmányában így fogalmaz: „folyamatos együttműködés alakult ki a helyi és a külföldi vallásos és nem vallásos zsidó csoportok között”. (Hahn István: A zsidó nép története Makkabi Kiadó)

Ha a zsidóság nem etnikum, hanem csak vallás, akkor hogy beszélhet Raj Tamás nem vallásos zsidó csoportokról? Ha pedig mégis nép és etnikum, akkor miért sértődnek meg, ha valaki kimondja, Rákosi Mátyás, Kun Béla, Szamuely Tibor - hitbéli nézeteiktől függetlenül - zsidó származásúak voltak. Mitől lehet beszélni pedofil katolikus papokról, német fasisztákról, orosz és olasz maffiáról, de az antiszemitizmus vádja nélkül nem lehet beszélni zsidó gazemberekről?

Vajon a fent idézet törvényi rendelkezés megint csak akkor fog működni, ha mondjuk egy újság folytatásokban megjelenteti Tormay Cecil Bújdosó könyvét, lévén Tormay kendőzetlenül megmondja, hogy a Kommün diktatúrát mely zsidó személyek vezették, és ezzel sérti a hazai zsidóság vallási közösségét. Vagy akkor is működni fog, ha azt írják az újságok, hogy a fasiszta németek, mert ezzel viszont a hazai német nemzeti kisebbséget sértik.

E kis kitérő után kanyarodjuk vissza a kifogásolt média törvényekhez. A Btk. büntetni rendeli a rágalmazást és a becsületsértést. De nem büntet akkor, ha a törvény elé citált bizonyítja, hogy becsületsértő kijelentése igaz. Ez az agyba-főbe dicsért új fideszes médiaszabályozás, azonban ezt – miként azt minden magyarul olvasni tudó, az idézetből láthatja - nem követeli meg. Az állítás valóságtartalmétól függetlenül elég, ha egy személy, közösség kijelenti, hogy őt az írás, riport sérti. A médiahatóság pedig szimpátiája alapján fogja eldönteni, hogy a sértés valós, vagy sem. Apelláta ellene, különösen, ha elutasít nem lesz.

Vagyis a Fidesz újabb területet nyit a kettős-mérce általa is kifogásolt alkalmazhatósága elé.

Mindenesetre megnézném az a médiaszolgáltatót, amely e törvény után ismételten közölni meri a kommunisták agyagba döngölését kilátásba helyező egykor elhangzott fideszes szavakat.

Mielőtt valaki azzal érvelne, hogy a kommunizmus bűneinek tagadása bűncselekmény, szeretném leszögezni, hogy a Btk. a kommunista bűnök tagadását jelöli meg bűncselekménynek. A kommunisták bűneik miatti elmarasztalása, viszont nem tagadás, hanem állítás. Azaz a két törvényhely, akár koherens is lehet, és ha a kommunisták közösségét ez sérti – és miért nem sértené? – a médiahatóság fogja be a pofáját a sajtóterméknek.

Végére érvén eszmefuttatásomnak, már csak egy nyitott kérdés marad. Igaz, hogy a becsületsértés lehet tettleges és lehet verbális is. Pofon is lehet vágni valakit, és nagy baromnak is lehet nevezni. Ez is sértő, az is. De nézzük meg, mit is jelent a kirekesztés fogalma? Mert bizony ez a cselekvés nincs megfelelően a joganyagban sehol definiálva. Azaz kirekesztés lehet bármi, amiről a média hatóság azt hasára ütve kimondja. A magyar értelmező szótár a kirekeszt szóra azt mondja, hogy megakadályoz valakit abban, hogy valamely jogát érvényesítse, tudományos használatban eshetőséget lehetetlenné tesz, nyelvtanilag pedig, ami valaminek értelmileg kiemelt voltát úgy fejezi ki, hogy vele szemben minden mást kizár, kirekeszt.

Az első magyarázat alapján például lehet kirekesztő ezt a jogszabályt megalkotó országgyűlés és a Fidesz, hiszen másokat megakadályoz a véleménynyilvánítási szabadságában. Esetleg lehet a Biblia, hiszen azáltal, hogy Isten kiválasztott népének csak is a zsidóságot ismeri el, ezzel szemben minden mást ebből kizárt, kirekeszt.

Kíváncsian várom, hogy mikor jár el a médiahatóság azokkal a könyvkiadókkal szemben, amelyek kiadják és forgalmazzák a Bibliát.

Azt mondják, hogy a Rákosiféle kommunista rendszer nem volt demokratikus, hanem diktatórikus rendszer volt. Én ezt - elkerülendő a kommunizmus bűneinek tagadása bűntettét - nem vitatom, csak inkább, mint tanulatlan, a jogban járatlan egyén azt kérdezném meg, hogy ha volt egy alkotmány, amely a maihoz hasonlóan biztosította az alapvető jogokat, többek között biztosította a sajtó szabadságát és a véleményszabadságot, akkor mi lehet mégis az, ami miatt ez diktatúra volt.

Nos nem másért, mert ezeket a jogokat csak igen korlátozottan biztosította:

„A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot”. (közlönyállapot 1949.aug.20.)

Vagyis ha a vélemény és a sajtó az állam ideológiai elvárásának megfelelő.

Ebből pedig csak egy következmény vonható le, hogy a Fidesz sajtószabadságról szóló törvénye hasonlóan, a Rákosiféle diktatórikus politikai berendezkedéshez, csak azt a véleményt tűri meg, mely ideológiai elvárásainak megfelel. Azaz mondjuk ki kereken, ez Fideszféle média törvény bizony egy kommunista ízű, diktatórikus politikai rendszer törvényalkotása.

Le legyenek illúzióink, és legyen annyi realitás érzékünk, hogy megállapítsuk, ez a törvényi rendelkezés a nemzeti oldal ellen irányul. Ugyanis valahogy mindig csak a jobboldal lehet kirekesztő, a baloldal sohasem lehet az.

Vagyis rövidesen lapátra kerülnek a radikális nemzeti sajtóorgánumok, melyek inkább csak az Interneten elérhetők. A másik oldal a kettős-mércének megfelelően békében marad, amivel nem is lenne semmi baj, de miért csak a másik a szálka?

Most akkor kinek és kiknek az ideológia és politikai érdekét képviseli a Fidesz?