„Arad, Brassó, Kolozsvár
Magyarország visszavár !”
Ma van az évfordulója, hogy a bécsi Belvedere palota Arany-termében, 1940. augusztus 30-án, délután 3 órakor kihirdették a második bécsi döntést, aminek következtében az 1920-ban elszakított Erdély egy része visszatért.
A döntőbíráskodást az indokolta és tette aktuálissá, hogy két hónappal korábban, június 26-án Sztálin ultimátumban követelte vissza Nagy-Romániától az 1918-ban elorozott Besszarábiát és Bukovinát, melyeket mindkét esetben, a gyulafehérvári román népgyűléshez hasonló népgyűlések „határozataira” hivatkozva a nagy-román álmot kergető Románia megszállt. A román kormány szinte azonnal elfogadta a szovjet-orosz követeléseket, bár tett egy gyenge kísérletet arra, hogy az átadás előtt kétoldalú tárgyalások kezdődjenek. Az esemény pikantériája nem csak az, hogy a háborúzó Németország nagymértékben rászorult a román kőolajra, de a román állam már évek óta nyíltan fasiszta állam volt, Goga Octavian 1937-1938 között, majd Cristea Miron 1938-1939 között, mindketten erősen antiszemita politikusok voltak.
A korabeli MTI így számolt be róla az 1940. június 28-án 13 óra 35-kor kiadott jelentésében:
„A román kormány attól a vágytól áthatva, hogy a felmerült viszályt békés úton rendezze, kijelenti, hogy haladéktalanul hajlandó kölcsönös megegyezéssel a legmegértőbb szellemben elfogadni a szovjet kormány valamennyi javaslatét.
Ennek megfelelően a román kormány felkéri a szovjet-orosz kormányt, hogy szíveskedjék kijelölni az időpontot és a helyet, ahol a tárgyalásokat megkezdik. Mihelyt megkapta a román kormány a szovjet kormány válaszát, küldöttséget nevez ki és reméli, hogy a Szovjetunió képviselőivel folytatandó megbeszélések eredményeképpen. a jó megértés és barátság helyreáll Románia és a Szovjetunió között.
Kelt június 27-én.”
Besszarábia elvesztése miatt a Román Királyságban 3 napos nemzeti gyászt rendeltek el.
Teleki Pál és Csáky István külügyminiszter augusztus 28-án megbeszélést kezdeményeztek a budapesti német és olasz nagykövettel és kifejtették, hogy az a „körülmény, hogy Románia elfogadta a szovjet feltételeit, jogosulttá teszi azt a kérdést, vajon Románia tényleg az ésszerűség útjára lépett-e vagy pedig ki akarja küszöbölni a legveszélyesebb ellenfelet, hogy minden ereiével a nyugati határait védhesse.”
Az augusztus 30-i és a visszatérés további eseményeiről az MTI 40 oldalon számolt be. Sajnos a háttérben folyó diplomáciai eseményekről nincs információm, tehát döntést kihirdetésének ünnepélyes aktusát tudom csak ismertetni.
A délelőtti órákban a sajtó munkatársai körében már elterjedt a hír, hogy a bírósági döntés megtörtént. A magyar delegáció a Bristol szállóban várakozott. Két óra után 10 perccel megérkezett a szállodába Erdmannsdorff Ottó budapesti német követ, akinek kíséretében 2 óra 20 perckor indultak el a Belvedere palotába. Gróf Teleki Pál miniszterelnök és gróf Csáky István külügyminiszter, Újpétery Elemér, a külügyminiszter személyi titkárának kíséretében 14 óra 50 perckor léptek be az úgynevezett Arany-terembe. Csak néhány perccel előttük lépett be ugyanebbe a terembe a román delegáció is. A terem közepén kerek asztal állt, melynél Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminiszter foglaltak helyet.
A kerekasztal mögött egyenes sorban állt 15 német és olasz funkcionárius, közöttük Erdmannsdorff Ottó budapesti német követ, Talamo márki, budapesti olasz követ, Mackensen római német nagykövet, Clodius követ; a német külügyminisztérium gazdasági osztályának délkelet-európai vezetője, a bukaresti német és olasz követ, Schmidt titkos tanácsos, a német birodalmi külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője.
Az üdvözlések után, amikor a magyar és a román delegáció tagjai is helyet foglaltak, Ribbentrop német külügyminiszter néhány szót intézett a megjelentekhez, melyben elmondta hogy a román és a magyar kormány azzal a kéréssel fordult a birodalmi német és az olasz kormányhoz, hogy a Románia és Magyarország között a Magyarországnak átadandó területek ügyében függő kérdést döntőbírósági ítélettel rendezzék. Ez a felkérés, valamint a román és a magyar kormányok ezzel a kéréssel kapcsolatos nyilatkozata alapján, hogy egy ilyen döntőbírósági ítéletet minden további nélkül kötelezőnek ismerik el, Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz külügyminiszter Manoilescu román külügyminiszterrel és Csáky István gróf magyar külügyminiszterrel folytatott újabb megbeszélések után Bécsben, mint hivatalosan közlik, a következő döntőbírósági ítéletet hozta:
1.) Románia és Magyarország között a végleges határt a mellékelt térképbe berajzolt határban állapítják meg! A helyszínen való pontos határ megvonását a román-magyar bizottságra bízzák;
2.) Az ezek alapján Magyarországnak jutó eddigi román területet a román csapatok 14 napi határidő alatt kiürítik és rendes állapotban átadják Magyarországnak. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, valamint azoknak egyéb módozatait a román-magyar bizottságnak kell azonnal megállapítania. A román és a magyar kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a kiürítés és a megszállás teljes nyugalomban és rendben menjen végbe;
3.) Valamennyi román állampolgár, aki a mai napig Románia által átadandó területen lakik, minden további nélkül megkapja a magyar állampolgárságot. Ezek jogosultak hat hónapon belül román állampolgárságra optálni. Azoknak a személyeknek, akik ezt az optálási jogot igénybe veszik, a magyar államterületet további egy évi idő alatt el kell hagyniok és Románia átveszi őket. Ingó vagyonukat magukkal viszik. Ezenkívül ingatlan vagyonukat kivándorlásukig likvidálhatják és annak ellenértékét szinten magukkal vihetik. Ha a likvidálás nem sikerül, Magyarországnak kell kártalanítani őket. Magyarország az optánsok átköltözésével összefüggő kérdéseket nagylelkű és előzékeny módon kezeli;
4.) A magyar népiséghez tartozó román állampolgároknak, akik az 1919-ben Magyarország részéről Romániának átengedett és most Romániában maradó területen laknak, joguk van, hogy 6 hónapon belül a magyar állampolgárságra optáljanak. Olyan személyek részére, akik ezt az optálási jogot igénybe veszik, az előző 3. pontban lefektetett alapelvek érvényesek.
5.) A magyar kormány ünnepélyes kötelezettséget vállal, hogy azokat a személyeket, akik ennek a döntőbírói Ítéletnek alapján magyar állampolgárságot szereznek, azonban a román népiséghez tartoznak, a többi magyar állampolgárral minden tekintetben egyen jogúvá teszik. A román kormány ugyan ezt az ünnepélyes kötelezettséget vállalja a maga államterületén maradó magyar népiségi román állampolgárok tekintetében;
6.) Az egyéb, a felségjog változástól adódó részletkérdést a román és a magyar kormány közvetlen tárgyalással rendezi;
7.) Ha e döntőbírósági ítélet végrehajtásánál nehézségek vagy kétségek merülnek fel, a román és a magyar kormány arról kölcsönösen közvetlenül értesíti egymást. Ha valamelyik kérdésben nem tudnak megegyezni, ezt a kérdést a német birodalmi kormány és az olasz kormány elé terjesztik végleges döntés céljából.
❃ ❃ ❃
Bár a döntés valójában kedvezett a román félnek, egyes források szerint a bejelentéskor a román külügyminiszter elájult. Újpétery Elemér a hivatalos aktust követően, azonnal, 15 óra 10 perckor visszament a magyar delegáció szalonjába és azonnal felhívta vitéz Keresztes-Fischer belügyminisztert, közölve vele az új határvonalat.
Gróf Teleki Pál és gróf Csáky István 15 óra 25 perckor érkeztek vissza szalonjukba, Erdmannsdorff budapesti német és Talamo budapesti olasz követ kíséretében. A magyar államférfiak mosolyogva léptek be a terembe. A miniszterelnök azonnal a szalon közepén elhelyezett nagy kerekasztalon kiterített térképhez sietett. A magyar delegáció szalonjában mindenki a térképeket nézte és megvitatták a döntés eredményét.
A visszacsatolt terület nagysága 43 104 km2 volt, melyen 2 millió 370 ezer lakos élt. Az 1930. évi népszámlálási adatok alapján ezek közül 1 150 000 magyar (48%), 60 ezer német (2,5%) 1 millió román (43%) és 160 ezer egyéb nemzetiségű (6,5%). A román fennhatóság alatt marad Dél-Erdélyben az 1930-as népszámlálási adatok szerin 424 ezer magyar maradt.
❃ ❃ ❃
1940. szeptember 2-án Kolozsvárott, az 1918-ban elrabolt egyetem tanácsa a rektor elnöklésével ülést tartott, amelyen a rektor ismertette a kiürítésre vonatkozó román miniszteri utasításokat. Több tanár is felszólalt ez alkalommal és méltatlankodva borzalmasnak minősítette a döntést. Persze 1918-ban, bár nem lévén még semmiféle békeszerződés, a Kolozsvári Magyar Egyetem elrablását, ezek a román tanárok nem minősítették „borzalmasnak” !
Itt egy pillanatra álljunk meg a történet ismertetésével. Érdekes, habár csak kiragadva is megnézni például Kolozsvár népességi adatait. 1910-ben Kolozsvár magyar lakossága meghaladta a 83,4%-ot, húsz évvel később, a 12 éves román fennhatóság után az 1930-as román népszámlálás a nagy igyekezet ellenére sem tud kimutatni román többséget. 1930-ban 34 029 román és 48 271 fő magyar lakta.
A második bécsi döntést követő első esztendőben, 1941-ben a százezres lélekszámú Kolozsvárnak 88,1%-os magyar anyanyelvű lakossága van. Számszerűen 97 698 fő magyar, ami 102%-os növekmény, viszont a románság 10 029 fője 71%-os fogyatkozást mutat 1930-as adatokhoz képest. Ha volt is természetes szaporodás ez alatt a tíz esztendő alatt és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a visszatérést követően érkezhetett akár 1-2 ezer fő magyar az anyaországból, ezek nem tehettek ki 49 427 főt! Ez a növekmény számomra azt jelenti, hogy a román statisztikai adatok megbízhatatlanok és finoman szólva is manipuláltak.
1944 végén a százezres lélekszám döntő többségét is magyarok teszik ki, s a magyar többség csak 1956 után, erőteljes betelepítések (és kitelepítések) következtében szűnik meg.
❃ ❃ ❃
Délután 4 órakor Ribbentrop birodalmi külügyminiszter a Belvedere-palota márványtermében ebéden látta vendégül a német, olasz, magyar és román küldöttségek tagjait. Az ebédnek 5 órakor volt vége s utána a vendégek a szomszédos termekbe vonultak át, ahol feketekávét szolgáltak fel.
Délután 6 órakor Baldur von Schirach birodalmi helytartó, bécsi körzetvezető az Imperial szállóban fogadást rendezett a Bécs város falai között tartózkodó német előkelőségek és külföldi vendégek tiszteletére.
A magyar küldöttség tagjainak különvonata pénteken este 7 óra 45 perckor (német idő) indult vissza Bécsből Budapestre, ahol a Keleti pályaudvarra 10 óra 35 perckor (magyar idő) érkezett. A vonat megállt Hegyeshalmon, Mosonmagyaróváron, Győrött és Komáromban, ahol a visszatérő miniszterek és kíséretük tiszteletére fogadást rendeztek, miként a Keleti Pályaudvaron is ünnepélyes keretek között fogadták őket.
❃ ❃ ❃
Az elsőként visszacsatolt Szatmárnémetiben, szeptember 5-én a magyar honvédség bevonulását több tízeres lelkes tömeg fogadta. A bevonuló honvédeket egy rigmussal fogadták, melyet a felszabadult lakosok ütemesen kiabáltak:
„Arad, Brassó, Kolozsvár
Magyarország visszavár !”
A második bécsi döntéssel végleg meghiúsult a nagy-román állom! És ha már Besszarábia elvesztését meggyászolták, akkor illik a II. bécsi döntés gyászjelentését is kiadni:
❃ ❃ ❃
