Öt évvel a „gyalázatosnak” mondott Numerus clausus megszavazása után 1925. május 27-én a budapesti törvényszéken folyt egy büntetőper, amiatt, hogy egy Kuszkó István nevű vádlott egy évvel korábban „A mohácsi vész előtt is zsidók szanálták Magyarországot” címmel sajtó útján elkövetett, egy kikeresztelkedett zsidó, Szerencsés Imre viselt dolgai megszellőztetése kapcsán a zsidó hitfelekezet elleni, izgatást követett el. A szakértő tanú, Dr. Ballagi Aladár kifejtette, hogy a vádlott az írásában találhat adatokat a Pallas lexikonból vette. Minek következtében Töreky Géza (Baja,1873. – Luzern, 1961.) vezette bíróság a vádlottat felmentette. Csak a világosan látó királyi ügyész fellebbezett az ítélet ellen, mondván „a törvényszék tévedett, amikor nem találta az izgatás tényálladékát a vádlott cikkében.”

Azt hiszem ennyi felvezetés után érdemes átnézni azokat a történelmi tényeket, amik kimeríthetik a zsidó hitfelekezet elleni izgatás tényálladékát.

✽ ✽ ✽

A 15. század végére a zsidóknak el kellett hagyniuk Franciaországot, Angliát, a Németalföldet, Németország és Ausztria egyes részeit, sőt Oroszország egyes régióit is. Csak néhány keresztény állam tűrt meg továbbra is zsidókat a területén. Köztük Cseh- és Morvaország, Lengyelország és Litvánia, valamint Magyarország. A mai történészek azt állapítják meg erről a korról, hogy a menekültek lerongyolódva és megtörten érkeztek új hazájukba. A család támogatása nélkül kellett újrakezdeniük az életet. Köztük lehetett az a Selómó ben Efráim is, aki 1495 és 1526 között Budán élt. Természetes, hogy itt Budán a zsidók számára létrehozott gettóban, a Zsidó utcában telepedett le, felvette az Etil (Attila) nevet. Nem tudom hogyan, bár lerongyolódva érkezett, pénzügyekkel kezdett foglalkozni. Hamarosan azonban áttért a keresztény hitre, melyet egyesek azzal magyaráznak, hogy tiltott szerelmi viszont folytatott egy budai keresztény nővel, dacára, hogy felesége és két fia is volt, ami abban az időben, bár még nem hozták meg a fajvédelmi III. zsidótörvényt, mégis bűnnek számított és állítólag tűzhalállal büntették. Így aztán érthető, hogy az Etil (Attilára) magyarosodott Selómó ben Efráim bölcsen a tűzet vízzel oltotta, méghozzá szentelt vízzel. Magától értetődik, hogy az áttérése nem csak megbotránkoztatta a hitfelekezet zsidóságát, de nem is értették, mi késztethet valaki arra, hogy Isten kiválasztottságát elhagyja?

Keresztapja nem kisebb személyiség volt, mint maga Perényi Imre nádor, így aztán a keresztségben az Imre nevet kapta. És miután ily szerencsésen megmenekült a bajtól, felvette a Fortunatus, Szerencsés vezeték nevet. Zsidó feleségét és két fiát a Zsidó utcai házban hagyva, a Szent György téren, a Duna felőli várfal mellett vett házat magának. Mellesleg jegyzeteit továbbra is héberül vezette és a szombatot is megtartotta. Hogy a zsidókra vonatkozó szigorú étkezési szokásokat megtartotta arra nézve ugyan nincs információm, úgy gondolom, hogy igen! Továbbra is a zsidó gettóból szerezhette be a kóser ételeket.

✽ ✽ ✽

Amikor a 10 esztendős II. Lajos elfoglalta a trónt, a zsidók gyámjait és az országnagyokat környékezték meg. Nevezetesen Báthori István nádort, Brandenburgi György élvhajhász nagybátyját, Bakócz (Bakács) Tamást, akinek legfőbb gondja a kincs és jószágszerzés volt, a jobbágy sorsból Mátyás alatt kiemelkedő Bornemissza Jánost, aki a közjövedelmek hűtlen kezelésével mocskolta be kezeit, miközben a zsidók nem fukarkodtak, hogy drágán megvásárolják az igazságot. 1520-ban már eltörölték azt a rendeletet is, amely előírta a zsidók számára a megkülönböztető köpeny és csuklya viseletét. Ebben az évben II. Lajos Prágába szándékozott utazni, de nem lévén elég pénze csak Pozsonyig jutott, tehát a zsidóság, nevezetesen a már Fortunatus Imre volt olyan szerencsés, hogy úgymond kisegítehette. Idővel az összeg olyan magas lett, 1500 forint, hogy II. Lajos nem is tudta visszafizetni.

Helyette Fortunatus 1625-ben megkapta a budai vámok beszedését, a harmincadot (belforgalmi célú vásárvám), majd 1526 áprilisában már a pozsonyi és a hozzá tartozó harmincadot is. Hogy mekkora lehetett az ezekből befolyt összeg, azt szemléltetheti, hogy a budai harmincadból származó jövedelméből származó 4000 forinttal fizettet ki azokat a zsidó kereskedőt, akiktől a királyné ennyi értékű selymet és posztót vásárolt.

A levéltár őriz egy iratot, amely 1503. november 26-án kelt és amely arról szól, hogy egy Csethneki János, Fekete Mandel budai zsidótól 100 aranyforintot vett fel azzal a feltétellel, ha azt határidőre meg nem fizeti, a kölcsönvett összegnek a kétszeresét tartozik fizetni. Ugyanis a korabeli törvényes kamat, amit a zsidók kérhettek, alacsony, 2% volt. Így azonban 100%-os lett, ami nem kamat, hanem „büntetés” volt, valamint az újabb határidő újabb kétszerezést jelentett, vagyis az adós egy olyan adóscsapdába került, amiből nem tudott kitörni. (Budai Országos levéltár M. O. D. L. 21230. sz.)

Egy ilyen adósságcsapdába került pozsonyi halász özvegye, ki tudja hogy, de elintézte, hogy II. Lajostól kapott egy mentesség levelet, mely mentesítette az adósság – ki tudja mekkora és hanyadik határidejű – megfizetése alól. 1523. július 29-én II. Lajos azonban Izrael Mendel zsidó prefektus panaszának vagy tiltakozásának hatására visszavonta az özvegy asszonynak „véletlenül kiadott s az igazsággal meg nem férő levelet.” (Pozsony város levéltára Lad. 20, No. 94.)

Pedig lássuk be, ezen magas uzsorán csak a zsigerből antiszemiták háborodnak fel, arra hivatkozva, hogy gátlástalanul éltek vissza ezek a bármely korban élő bankárok más, szegény ember szorult helyzetével. Nem véve figyelembe, hogy a nyereségnek költségei is vannak, no ott van a likviditás is. Itt van mindjárt egy másik okirat, amely egy 1520. június 24-én Budán kelt kötelezvény, amelyben Jacobus Mandel, a magyarországi zsidók prefektusa, az ország összes zsidójának nevében Báthori István nádornak élte végéig évi 400 forintot ígért, hogy a zsidók ügyeit továbbra is pártfogolja. (Budai Orsz. levéltár M. O. D. L. 23411. sz.)

Vagy egy másik esetben amikor egy állítólag kitért zsidó azzal vádolta meg a budai hitfelekezetet, hogy egy keresztény gyermeket megöltek, hogy annak vérét vallásos szertartásaikon használják. Mintha nem is a későközépkori Budán, hanem Tiszaeszláron lennénk! Az efféle vádak azonban veszedelmesek lehettek, hiszen ha a házakban megejtett motozások során vért találtak, melyet minden bizonnyal a vádló csempészet oda, talán még kitérése előtt kegyetlen megtorlás várhatott volna a hitközségre. Fortunatus Imre meghalva az esetet közben járt a királynál, és az ország nagyjainál, a „pénzt, mit erre költött, mind a saját erszényéből adta. – számol be az esetről Dr. Kohn Sámuel A zsidók története Magyarországon című 1884-ben megjelent könyvében – Miután ezt cselekedte, minden rabbi és minden közég minden zsinagógában kihirdettette, hogy mindenki, aki őt hitehagyottnak nevezi az elöljárók által személyén és vagyonán büntetést szenvedjen.”

Fortunatus, mint Szalkai László kegyence került közel II. Lajoshoz, majd később Habsburg Máriához. Szalkai 1516-ban kincstárnok lett. Talán ennek köszönhetően nevezték ki Fortunatus Imrét 1520-ban al-kincstárnoknak. Nándorfehérvár 1521-es eleste után azonnal megindult a bűnbak keresés. És, ha bűnbakkeresésről van szó, ki másban találhatnák meg, mint egy zsidóban vagy ahogy mondták „fél-zsidóban”. Irigyei és ellenségei őt tették felelőssé, azt állítva, hogy későn küldte el a védelemhez szükséges pénzt és fegyvereket.

✽ ✽ ✽

II. Lajos tökéletesen szegény volt. Apja üres kincstárat és adóssággal terhelt korona javakat hagyott reája. Hitelben volt kénytelen vásárolni a kereskedőknél, gyakran a zsidóknál, akiknek még ezüst edényeit is elzálogosította. 1524-ben a magyarországi zsidóság befizetett adója viszont 1600 forintra rúgott, amely mellesleg ott is maradt a hitelezőknél. Hogy a jobbágyság terhei mennyire rúgtak arra nézve nincs adat. Az adózó jobbágyság a Károly Róbert alatt bevezetett tizeden kívül évenként 18 dénár füstadót fizetett. Ez az évi adó azért is érdekes, mert Luxemburgi Zsigmond uralkodásának végére, tehát majdnem 100 évvel korábban a Magyarországon élő zsidóság létszámát 20 ezer főre becsülik. Ami bizonyára emelkedett, figyelemmel a fent felsorolt fasisztoid államokból elüldözött zsidókkal, de ha csak ezzel a létszámmal számolunk is, 1 főre 0,08 forint évi adó jutott. Így aztán, ha igazságosak akarunk lenni, könnyen megérthetjük, hogy az 1521-ben kivetett rendkívüli adó, amely az egyébként nem adózó nemesek számára családonként csak 1 forintot tett ki, milyen diszkriminatív és kegyetlen volt a zsidóság számára, hiszen neki fejenként kellett 1 forintot fizetniük.

Hogy ez a rendkívüli adó az adófizető jobbágyságot miként terhelte, az mellékes is lehet, hiszen ők azért voltak, hogy megműveljék a földet és adót fizessenek. Csak a száraz tények miatt adom meg, hogy a jobbágyságot ez úgy érintette, hogy nekik is személyenként kellett ezt az egy arany forintot megfizetni, továbbá ezen felül minden hordó bor után annak nagysága szerint 25, 50, 75 dénárt vagy egy forint, minden hordó sörért 10 dénár, minden nagyobb marha után 5 dénárt, a juh, kecske, sertés, egy kas méh után két dénárt.

✽ ✽ ✽

Szerencsés ezután, hogy a kincstárat feltöltse, azt javasolta, hogy veressenek új pénzt, ami külső jegyeik megtartása mellett csak fele mennyiségű ezüstöt tartalmazzanak azaz a finomságát felére csökkentik, de az eddigi értékben kényszerárfolyamon tartják. 1523-ra II. Lajos a pénzverés jogát is kénytelen lett megosztani és hozzájárulni, hogy egyesek a saját ezüstjükből pénzt veressenek. Bizton állíthatom, hogy a pénzverésre jogot kapottak közül, például Zrínyi és Gyarmati Balassa Ferenc, csak kevés olyan megbízható ember volt, mint a kassai pénzverő élére állított Izsák nevű zsidó, aki elegendő belátással és az általa elintézendő ügynek alapos ismeretével bír. Végül akkora lett a hiány, hogy az egyházi javakat is, az egyház önként mondott le a kincseinek feléről, beolvasztva, pénzt verettek belőle.

Nem is lehetett véletlen az az antiszemita támadás, hogy 1524. szept. 8-án Werbőczy István az országgyűlésben antiszemita beszédet mondott: „A legragadozóbb és legkegyetlenebb emberek, sőt fél-zsidók – itt Szerencsésre célzott – sincsenek már a közös hivatalokból kizárva, kikhez, mivel a kincstárt gonoszságuk már kimeríté a legkisebb szükség esetén kénytelenek vagyunk folyamodni, hogy nagy uzsorára pénzt kölcsönözzenek.” Majd felszólította a rendeket, hogy szabadítsák meg az országot „ezen viperák telhetetlen vérszopásától.” Szerencsés pedig azzal védekezett, hogy a pénzügyi helyzetért nem ő, hanem a német Fuggerek a felelősek, de ez mit sem használt. Az országgyűlésben elhangzott nyílt antiszemita uszítás elérte a hatását, pár köznemes, a szolgáik és nagyszámú csőcselék kíséretében este körülvették, kapuit betörték. Fortunatus Imre és tivornyázó vendégei szerencsésen a ház hátsó ablakain kimászva, majd kötélen a várfalon leereszkedve megmenekült, bár annak árán, hogy a kötél, amelyen leereszkedett a tenyerüket felsértve akár 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek el.

A pogromot elkövető gyülevész csőcselék pedig kifosztotta az épületet. Az ott talált ékszereket, arany hímzésű szöveteket, bársonyt, selymet és posztót, a lovakkal és jóféle Szerémi borral, valamint 60 ezer régi, tehát még jó minőségű forintot elrabolták. II. Lajos pedig tehetetlenül és tétlenül nézte végig, ami a királyi várnak a tőszomszédságában történt. Valóságos Mohács! Másnap még a házat is le akarták rombolni, csak Bodó Ferenc, a Szapolyaik hadnagyának tanácsára álltak el ettől a szörnyűségtől, akinek biztatására a többi zsidó házát kezdték kifosztani.

A megtámadott zsidók, bár felfogadott zsoldosokkal igyekeztek javaikat, vagyonukat megvédeni, eredménytelenül, mert a keretlegények hajnalra az erős kapukat betörvén a szegény zsidók házaiba hatolt és amint arról egy olasz szemtanú beszámolt, az egész „olyannak látszott, mint Trója pusztítása, és nem volt senki sem, aki valamit el ne hordott volna. Töménytelen vagyont találtak, és nem hagytak ott egyetlen ablakzárat sem.” Aztán ostromolni kezdték azt a tornyot és házat is, „ahová a zsidók vagyonuk nagyobb részével elmenekültek volt.” Végül a Szapolyai György, aki három napig szótlanul nézte a pogromot, bebizonyítva ezzel az udvari párt tehetetlenségét véget vetettek az véres harcoknak.

✽ ✽ ✽

Fortunatus szerencsésen levonta a tapasztalatokat és fokozatosan közeledett a Szapolyai párthoz és híveihez. Bebeszélte nekik, hogy új, gazdag jövedelemforrásokat ismer, melyekkel, ha alkalmat adnak rá, megtölthetné az üres kincstárt. Egy hónappal a pogrom után a júliusi hatvani országgyűlés el is fogadott egy határozatot, hogy a Fuggerek kezén levő rézbányák adassanak át Fortunatus Imrének. Nem hallgathatom el hogy a megrögzött antiszemiták, a háttérben terjesztve rágalmaikat, azt suttogták, hogy a jövedelem abból fog állni, hogy Fortunatus a bányákból, miután kétszer annyit szerzett, mint amennyit elraboltak tőle, ki fog takarodni az országból.

Nem sokkal ezután éltét bevégezvén, „halála órájában sok zsidó jelenlétében”, megbánva bűnét a zsidó hitre visszatért. II. Lajost és hadát pedig a mohácsi csatatéren Szulejmán megverte. A történészek megemlítik, hogy külföldről segítséget nem kapott. Ami érthető is, hiszen Ferdinánd, már 1522-ben Ferdinánd kijelentette a magyar követeknek, hogy a segélyhadat csak akkor ígérheti, ha a magyarok a pénzüket úgy rendezik, hogy az egyenlő értékű legyen az osztrák pénzzel, nehogy a német harcosok megkárosodjanak. (Történelmi Tár 1906. 337, 349 és 351. p.)

A csatavesztés hírére Habsburg Mária, immár özvegy királyné és udvartartása, a város német és magyar polgárai elmenekültek, kiszolgáltatva otthagyva a város zsidó lakosságát a törökök kényének kedvének. Szulejmán szeptember 10-én győztesként vonult be Buda várába A megszálló török sereg kiválasztván a foglyok közül a magyarokat, azokat őrségbe rendelete. 2500 budai zsidó végső megoldásként halotti leplekbe öltözve ment elébe. A méltánytalanul – amint az az előzőekből is kiolvasható – sokat szenvedett Isten kiválasztottjait hajókba vagonírozták, talán a kollaboráns magyar őrség segítségével, és internálta őket Konstantinápolyba. Köztük a szerencsésnek nevezett Selómó ben Efráim két fiát is.

Nem lehet véletlen, hogy a történelemben Szulejmán kiérdemelte a Nagy nevet.

✽ ✽ ✽

P. s. I. István király intelem Imre herceghez: "Nam unius linguae uniusque moris regnum inbecille et fragile est.” (Az egynyelvű és egyszokású királyság gyönge és törékeny).

✽ ✽ ✽

Kútfők: Dr. Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon

Huszár Lajos: A budai pénzverés II. Lajos korában.

Dr. Zoltán József: Budapest történeti bibliográfiája.