3D-s előadást mutat be a Magyar Állami Operaház. A bemutató világpremier lesz, a hagyományos operajátszást eddig még nem kombinálták 3D-s technikával - adta hírül az MR1-re keresztelt Kossuth-rádió.

Az előadást a nézők szemüvegben tekinthetik meg, miként azt teszik azt a moziban, ahol a két dimenzióban létező filmvásznon látható mozgóképet ez a szemüveg három dimenzióssá változtat. Azok az öreg emberek, akik még tanultak ábrázológeometriát az iskolában, jól ismerik ezt a technikát.

A három dimenziós animáció tervezője - gondolom nem kis pénzért - Andrew Quinn számítógépes szakember, aki korábban dolgozott a Mátrix, a Dark City és a Tomb Raider című filmekben is. (Melyek filmek, korunk kultúrára és művelődésre kiéhezett emberét épp oly - ha nem nagyobb! - katartikus művészi élményben részesítik, mint Szophoklész, Euripidész, Shakespeare,Goethe,  Madách, stb.  művei.)

Hmmm!....

Ez bizony igen érdekes! A hosszú évtizedek alatt, amit a Magyar Királyi Operaház falai között töltöttem, azt tapasztaltam, hogy az előadások mindig háromdimenziósak (3D) voltak. Bár ha az előadás idejét is figyelembe vesszük, akkor máris négy dimenzióról beszélhetünk. A színpadnak, a szereplőknek és a díszleteknek, bútoroknak, az apróbb kelléktárgyaknak is meg volt a maguk magassága, szélessége és mélysége.

Hirtelenjében az is felmerült bennem, hogy lehet hogy ennek a zseniális technikának a következtében az énekesek, táncosok már nem is három térdimenzióban lesznek láthatók, hanem négy dimenziósak lesznek.

Íme egy négy térdimenziós operaénekes:

 Amint hírlik a bemutatandó opera Bartók Kékszakállúja lesz, mely opera előadás történetéhez tudni kell, hogy 1980-ban Mikó András azt mondta Forrai Gábor díszlettervezőnek, hogy olyan díszletet tervezzen, ami egy bőröndben elfér, lévén, hogy ez az a mű, amivel az operaház rendszeresen külföldre szokott utazni. A díszlet olyan is lett, utazott is sokfelé a világban. Amikor Mikó András nyugdíjba ment, az új főrendező, Békés András kötelességének érezte átrendezni Bartók remekművét. Ez a díszlet azonban már nem fért el egy bőröndbe, és amikor meghívták az Operaházat a londoni Covent Gardenbe, vittük a Mikó-féle rendezést. 1990-ben új főrendezőnk lett és Nagy Viktor szintén kötelességének érezte átrendezni a darabot. Ennek a díszlettervezője a háromdimenziós épületek tervezéséhez szokott, nagyszerű és világhírű építészünk,  Makovecz Imre lett. A baj csak az volt, hogy az általa tervezett hét torony - a lagnagyobb magassága 17 m - felépítése, alpinisták közreműködését igényelte és három napig tartott. Tehát, amikor meghívták az Operaházat Lisszabonba, az ottani impresszárió kijelentette, ő nem tudja három napra bezárni a színházat, tehát utazott a Mikó-féle rendezés. Ezt a rendezést Kovalik Balázs átrendezése követte. Ifjú zsenink - szerencsére már nincs az Operában - a zenekart felhelyezte egy emelvényrendszerre a színpadra, a zenekari árkot pedig feltöltötte vízzel, mivel elképzelése alapján, ez volt a könnyek tava. Amikor ismét meghívták az operaházat, már mindenki számár természetes és magától értetődő volt, hogy a Mikó András rendezése utazott. Emlékszem Kovalik zsenialitásával csak a később szabad demokrata Rajk László vetekedhetett, aki anno a 80-as években be akarta díszletezni az Erkel Színház melleti Luther utcát, miközben a színpad tök üres lett volna.

Ezzel elérkeztünk a mához. Az elmúlt két évtized pályázattal kinevezett zseniális igazgatóinak , művészeti vezetőinek köszönhetően, az Operaháznak társulata már szinte nincs. Amit 110 év alatt Erkel, Mahler, Bánffy Miklós, Hevesi Sándor, Márkus László, Radnai Miklós, Tóth Aladár, Ferencsik János felépített, azt  alig húsz év alatt sikeresen lerombolták.

És nem csak társulata nincs, de pénze se. Már régóta.

Csak erre a sokba kerülő 3D-re, úgymint a deszcendensen degenerált dilettantizmusra (3 D).