A történelemtudomány nem ismeri azt

a fogalmat, hogy mi lett volna, ha….!

✽ ✽ ✽

Az elmúlt napokban, ki tudja hányadára kísérte, talán mesterségesen dagasztott botrányos tiltakozás vitéz Nagybányai Horthy Miklós emlékét megörökítendő emlékmű állítását. Azt szokták hangoztatni, hogy megosztó személyiség. De hát kit oszt ő meg? Senkit! Vajon megosztó személyiség volt-e Galilei, amiért kijelentette, hogy a Föld forog? Emiatt pedig két pártra szakadt az emberiség? Nem! Nem Galilei volt a megosztó személyiség, hanem a tudatlan, a műveltségben lemaradt emberek.

Horthy Miklós megítélésében, azaz a társadalmi megosztottságban nem csak az elmúlt és Horthy gyűlölő kommunista éra ideológiája a felelős, amely, ha említette, akkor ellenforradalmi, fasiszta, fasisztoid, fél-fasiszta, diktatórikus, militarista, nacionalista, népnyúzó és utolsó csatlós jelzőket használt. Nem is hozakodnék ezekkel elő, hiszen érthető, hogy a kommunisták miért használták ezeket. Ami érthetetlen, hogy ezek bukása után, 27 évvel később – még a Horthy rendszer sem élt meg ekkora időt – ugyanezek a jelzők még mindig élnek. Ráadásul nem a Szabad Nép hasábjain, hanem állítólag „komoly történelemtudósok” használatában. A teljesség igénye nélkül, például Karsai László, Ungváry Krisztián, Romsics Igác, Ormos Mária (a volt MSZMP Központi Bizottság és a Politikai Intéző Bizottság tagja), vagy három ismeretlenebb: Kerpel-Fronius Ádám, a berlini Holokauszt Emlékmű tudományos munkatársa, Laczó Ferenc, történész, aki adjunktus a Maastrichti Egyetemen és egy Randolph Louis Braham (Ábrahám Adolf), egy 1922-ben született észak-erdélyi illetőségű személy, aki a new york-i The Rosenthal Institute for Holocaust Studies igazgatója, 1992-ig pedig a City University of New York tanára.

Elie Wiesel Nobel-békedíjas erdélyi születésű zsidó származású holokauszt-túlélő véleménye szerint „Horthy Magyarország kormányzójaként hatszázezer magyar zsidó deportálásáért volt felelős, akiket Auschwitzba szállítottak. Valami rettenetes tévedés van abban, ha valaki ezek után rehabilitálni akarja őt.” De a honi nemzeti érzelmű politikusok is, Rákosi Mátyás vagy Révai József útmutatását követve nyilatkoznak. Szijjártó Péter szerint „Horthy Miklós esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot.” A Hazatérés templomában felavatott Horthy szobor kapcsán, Rogán Antal a Fidesz nevében elítélte és jobbikos provokációnak nevezte a szoboravatást. A belvárosi polgármester szerint „a provokatív akció” ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva, rossz színben tüntessék fel Magyarországot.

Bayer Zsolt az 5. számú Fidesz tagkönyv birtokosa pedig már 1994-ben kirohanást intézett ellene kenderesi temetése kapcsán a Népszabadság – hol is máshol nem! – hasábjain.

A Haver Alapítvány önkéntes oktatóstábja, amely interaktív órákat tart a zsidóság témájában, valamiféle igazi, jó zsidó humorral állapította meg 2013-ban, a holokauszt 70. évi évfordulója alkalmából az MTA-án tartott nemzetközi konferenciáról szóló beszámolójában, hogy „úgy tudott csörtézni egymással Karsai László és Ungváry Krisztián, hogy valójában mindenben egyetértettek.”

Ha belegondolunk, még szegény gróf Teleki Pál halálát is arra használják fel, hogy ezzel Horthy Miklóson üssenek. Hiszen „búcsúlevelében” rendre többesszám első személyt használ, „szószegők lettünk”, „hullarablók leszünk”. Értsd alatta, nem csak Teleki, hanem Horthy is! Mintha még mindig ezért állnának ki a levél Teleki Pál szerzősége, így annak öngyilkossága mellett. De ez egy másik történet.

✽ ✽ ✽

Miket hánytorgatnak a szemére?

1. Zsidóellenesség

Elsőként szokták szemére vetni a numerus clausus 1920. évi XXV. törvénycikkét. Bár a törvény sehol nem használja sem a „zsidó”, sem az „izraeli” kifejezéseket, de még csak a vallás szót sem. annak létrejötte csak növeli az üldöztetési mániába szenvedők téveszméit. A törvény elsődlegesen azt határozza meg, hogy csak annyian vehetők fel a felsőoktatásba, „amennyinek alapos kiképzése biztosítható.” Valamint, hogy figyelemmel kell lenni a „felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.” Nem beszélve arról, hogy egyik népszámlás sem használja a „nemzetiségi” kritériumot, viszont ismeri az anyanyelv és a vallás kritériumait, azaz a hazai zsidóságot csak az egyik hitfelekezethez tartozás vonatkozásában. Az anyanyelv esetében, viszont a magyar anyanyelvűek közé sorolta a bevallásuk alapján.

A törvényjavaslat vitájában, a beterjesztő előadó, Usetty Ferenc expozéjában ezt mondta: „Ebből az előadói székből a leghatározottabban tiltakozom minden, ennek a nemzetnek sorsán aggódó magyar ember nevében, hogy ezt a törvényjavaslatot ugy állítsák be, akár itt, akár a sajtóban, mintha ez valamilyen felekezet ellen irányulna.” Továbbá megemlítette, hogy áldatlan állapotok vannak az egyetemeken, gyakoriak, hogy egy-egy tanárhoz 1000 hallgató is beiratkozott, az orvosi fakultáson ez a 3000-es vagy még több létszámot is elérte, holott az előadótermek befogadóképessége a 150-200 fő körül van. A törvényjavaslat vitájában viszont elhangzott olyan megjegyzés is, például Rupert Dezső szájából, hogy: „Az összes szegény keresztény ifjakat kizárja az egyetemről.”

Bizonyára korlátolt gondolkozású ember vagyok, de én ezt a törvényt inkább a hazai kisebbségek demokratikus támogatásának nevezném, hiszen ez biztosította akár egy szabolcsi cigány vagy Békés megyei román gyerek továbbtanulásának lehetőségét és elsőbbségét a rózsadombi gazdag úri fiúval szemben.

Mi lett volna, ha ugyanebben az időszakban, nem lett volna numerus clausus az Egyesült Államokban és Kanadában is? Akkor nem neveznék fasisztának Horthy Miklóst miként nem nevezik fasisztának és gaz nácinak az Egyesült Államok elnökét, Woodrow Wilsont és Kanada uralkodó államfőit, az Egyesült Királyság uralkodóit, V. Györgyöt, VIII. Edwardot és VI. Györgyöt?

✽ ✽ ✽

2. Háborús bűnök

Kamenyec-Podolszkij, mint a magyarországi holokauszt első eseménye. A „történészek” ezt is, mint háborús büntettet Horthy Miklós nyakába akarják varrni. Ebben az sem zavarja őket, hogy Horthy Miklós nem is tudott, a magyar állam területén tartózkodó, de állampolgárságukat, jogszerű itt tartózkodásukat igazolni nem tudó személyek deportálásáról. Ami megjegyzem minden háborús viszonyok közt levő állam jól felfogott érdekében megtesz. Az amerikaiak, Perl Harbor után az összes japán származású, egyébként nem is idegen, hanem állampolgársággal rendelkező 80 ezer embert vittek koncentrációs táborokba Roosevelt elnök rendeletére. Szóval a magyar hatóságok hozzávetőlegesen átvittek a határon, Galíciába 19 426 személyt, és ott szélnek eresztették őket. Egyes források szerint 1941 augusztusában a németek egy erdőbe terelték a kamenyec-podolszkiji gettóba zsúfolt zsidóságot és ott agyonlőtték őket.

A deportálásokat a belügyminiszter 1941. augusztus 9-én leállította. A németek által elkövetett kivégzések 1941. augusztus 27-28-án voltak. Szeptember elején, egy héttel később jelentések érkeztek a magyar kormányhoz a kivégzésekről, és a „történészek” elfogulatlan tudományos megalapozottsággal állítják, hogy „mindezek ellenére a magyar hatóságok százával kergették vissza a tömeges kivégzéseket túlélt (sic!) és azok elől menekülő, az országhatáron megjelent deportáltakat – egyenesen a német kivégzőosztagok elé.”

No comment! – mondhatnám, de mivel ez az írás vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzóról szól, csak annyi jegyeznék meg, hogy a háborús bűnöket – amivel a „történészek” Horthy vádolják – vizsgáló nürnbergi törvényszék Horthy Miklós csak tanúként hallgatta ki.

De őt teszik felelőssé a vidéki zsidóság koncentrációs táborokba hurcolásáért is (lásd Elie Wiesel). Hogy pedig ő volt, az leállította a budapesti deportálásokat, arról vagy hallgatnak, vagy ezt egy megkésett felelősség alóli kibújásnak, a felelősségre vonás elkerülése érdekében hozott intézkedésnek tulajdonítják. Miként arról is keveset beszélnek, hogy Horthy Miklós jó kapcsolatokat ápolt Chorin Ferenccel. Többek között, Karsai László „történész”, ezt vitatja, szerinte csak érdekkapcsolat volt köztük. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy Chorin anyagilag is támogatta a portugáliai száműzetésben élő Horthyt, pedig ekkor már nyilvánvalóan nem állt fenn köztük érdekkapcsolat.

De mindent elárul Karsairól az, hogy 2013-ban saját történész hallgatóit úgy minősített, ezek, „akik ma a bölcsészkarra mennek, mindennek a legalja” és akinek apja, Karsai Elek bár először rabbiképzőt végzett, majd 1947-ben diplomázott ez ELTE-n, aktív kommunistaként 1966-ban SZOT díjat kapott.

Magyarország településeinek népszámlálási-etnikai adatbázisa szerint 1941-ben Alsódabas 2602 fős lakosa közül 41 izraelita volt. A Beszélő című, 1981-ben Demszkyék által alapított szamizdat, folyóirat mai online újság pedig a MOL J.GY. XXXIII-3 1d. 7t. 01527/46 iratanyagára hivatkozva azt írta, hogy „A Zsidó Világkongresszus Statisztikai és Tudakozó Hivatala 1946. március 29-én felmérést készített Alsódabas zsidó lakosai körében. A falu 125 zsidó lakosából – 75 aktív, 50 áttért – mindössze tizennyolcan választanák a kivándorlást mint alternatívát, és csupán nyolcan jelölték meg végcélnak Palesztinát, pedig a zsidó szervezetek tudatos propagandával szerették volna a kivándorlók figyelmét az ősi föld felé irányítani.”

A Wikipédia pedig Alsódabasról szóló cikkében ezt: „1941-ben a zsidó népesség Dabason 151 fő volt. A II. világháborúban a zsidó lakosság nagy részét elhurcolták, s a háború befejeztével a töredékük tudott visszatérni Dabasra, többen inkább Izraelt választottak új hazájuknak, és kivándoroltak. Mára már csak néhány család, leszármazott él Dabason. A dabasi és a gyóni zsinagógának is ősi magyar kopjafát állítottak 1995-ben, ami Csontos József dabasi református lelkész érdeme.”

Most ember legyen a talpán, aki kiigazodik az adatokon. Vajon hány fő élt a holokauszt előtt Alsódabason? 41 vagy 151? A dabasi Térségi Holokauszt Központban található márványtáblán 33 áldozat neve olvasható. Hányak élték túl Auschwitz-Birkenau poklát? A 41-ből 125 fő vagy a 41-ből 8? És akkor hányan akartak a túlélők közül kivándorolni? A túlélő 8-ból a Beszélő által megadott 18?

Mindez mellékes is lehetne, ha például a Bajai halotti anyakönyveknél, amelyekben 100 olyan személy adatai találhatók meg, akik az ottani orosz hadifogolytáborban haltak meg, nem lenne közöttük 3 olyan (3%), akik izraeli vallásúak voltak. Viszont mind ez a három személy megtalálható az izraeli Yadvashem Intézet holokauszt áldozatait tartalmazó adatállományában. Baján állítólag 4-8 ezer ember halt meg és az itt fogvatartottak számát 15-25 ezer főre becsülik. És ez csak egy hadifogolytábor volt a sok közül. Vajon mekkora lehet ez a 3% összesen? Most, akkor mi az igazság? Olcsó és ízetlen tréfa lenne erre azt mondani, mi lett volna, ha Sztálin és a Vörös Hadsereg gázkamrákat működtetett a kiválasztott zsidó nép kiirtása végett.

Az újvidéki hideg napok eseményei. Az 1907-es hágai egyezmények nem nagyon vonatkoztathatók ide. Ugyanis az olyan kitételeket használ, ami nem ellenőrizhető, bizonyítható. Például, van egyszemélyi felelős vezetője, meghatározott távolságról felismerhető jelzést viselnek, nyíltan viselik a fegyvereiket és a cselekedeteiknél figyelembe veszik a haditörvényeket és szokásokat. Ezek legfeljebb a később megszerveződött Tito-féle partizán alakulatokra vonatkozhatna, de nem egy településen belül bujkálva, magát polgári lakosnak álcázó terrorista csoportokra, személyekre. De amíg a szerbiai híradások rendre közölték a kommunista terroristák elleni akciókat, nálunk az újvidéki vonatkozásban mintha béke lett volna

Arról mér nem is beszélek, hogy az érintett katonai vezetők ellen, itthon a Horthy rendszerben eljárás indult. Vajon mennyivel jogállamibb megoldás, ha a vélt vagy valós ellenséget – esetleg távirányított rakétával – úgy semmisítjük meg, akár egy személygépkocsiban, akár egy épületben, hogy vele együtt meggyilkoljuk a közelében tartózkodó asszonyokat és gyermekeket? 2011-ben az Egyesült Államok első számú közellenségének, Oszama bin Ladennek megölésével egyidejűleg, meggyilkoltak további öt másik férfit, az egyik fiát, valamint egy nőt. Talán Bin Láden legfiatalabb feleségét. Egyébként Bin Laden fegyvertelen volt.

Munkaszolgálatosok. Ezeknek az alakulatoknak a létrehozás már 1939-ben sem a hazai zsidóság ellen irányult, a háborús évek alatt szervezetileg ki is alakultak olyan munkaszolgálatos egységek, izraelita hitfelekezetűekből tevődtek össze, ilyen munkaszolgálatot láttak el más nem zsidó származásúak is. Akik fegyveres szolgálatra alkalmatlanok voltak, más nemzeti kisebbséghez tartozók. A mindenkire vonatkozó általános hadkötelezettség alapján ezekbe besorozott honvédek csak annyiban tértek el a többitől, hogy nem kellett fegyvert fogniuk, nem kellett mondjuk egy tüzelő géppuska fészket megrohamozniuk.

Valójában mindenben ugyan úgy ítélték meg őket, mint a fegyveres szolgálatot teljesítő katonákat. Nem lehetett a munkaviszonyukat megszüntetni, egyformán járt a polgári munkaviszonya utáni javadalmazás, s gyermeknevelési pótlék, a bevonulás előtt is kapott természetbeni lakás, a hadisegély. (1.900/1942. M. E. sz. rendelet.) Végig nézhetjük a hadbavonultakra vonatkozó összes korabeli jogszabályt, ott mindenütt megtaláljuk a közérdekű munkaszolgálatra bevonultakat is. Azaz nem kezelték őket sem másodrangú állampolgárként, sem valamiféle „hadd hulljon a férgese” módon.

A munkaszolgálatosokról kialakult kép azért ilyen, mert vagy nem merik azokat elfogulatlan történészi szemmel vizsgálni, vagy koncepciózusan, írtak össze mindenfélét. Például egy Randolph Louis Braham, akit már fentebb említettem. 1943-ban vonult be munkaszolgálatosként. 1945-ben szovjet hadifogságba esett, de őt és zsidó származású társait, ellentétben a más hitfelekezetűekkel, egy szovjet zsidó tiszt elengedte. Ha fegyveres szolgálatot teljesítettek volna, hamar a Gulágon találta volna magát. Munkásságát itthon 2011-ben (ez a helyes dátum) a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésekkel ismerték el.

Csakhogy lássuk eme (Á)Braham nevezetű „történész” tudását, könyvének 334. oldalán 1943-ra a munkaszolgálatosok létszámát 800 000-ben adja meg, amikor a 3 magyar fegyverrel harcoló hadsereg összlétszáma nem érte el a 400 ezres létszámot. Ezek alapján egyszerűen időpocsékolás ezt akárcsak kézbe venni is.

Mi lett volna, ha a magyar vezérkar, ezt a 800 ezer embert felfegyverezve a Don kanyarban harcoló II. hadsereg 207 ezer fős csapatai elé, az első vonalba küldte volna? Akár még meg is nyerhettük volna a háborút?

✽ ✽ ✽

3. A háborús vesztességek

A háborúba történő globális politikai okoknál foga történő bekerülésünk kényszerpályájáról, már sokat írtak. Nem érdemes azokat feleleveníteni. Hogy az északi és a délkeleti szomszédunk, akiktől a bécsi döntések során magyar lakta területeket kaptunk vissza, teljes mellszélességgel vettek már részt előttünk a háborúban. Románia 1940. november 23-tól, Szlovákia pedig már 1939. szeptember 1-jén átengedte a Lengyelországot támadó német hadseregnek vasútvonalainak használatát.

A Honvédelmi Minisztérium fennmaradt iratanyaga szerint a hadiállapot beálltától kezdve folyamatosan regisztrálta a veszteségeket. Ezeket Snyder Árpád 1946-ban megjelent tanulmánya révén a közvélemény is megismerhette. A HM 256 431 fős összveszteséget tartott nyilván. 37 490 volt az elesettek, 88 296 a sebesültek, 5755 a hadifoglyok és 124 890 az eltűntek száma.

Értelmetlenség és kegyeletsértés is lenne ezek számát vitatni. Hatalmas vérvesztessége volt ez a magyarságnak. A kérdés csak az, hogy mennyiben tehető felelőssé ezért Horthy Miklós kormányzó? 1941-ben Európa semleges államait és az Egyesült Királyságot leszámítva, Hitler lábai alatt hevert. A kis Lengyelország tovább állt ellen a két oldalról érkező támadásnak, mint a gyarmattartó és nagyhatalmi allűrökkel rendelkező Franciaország. Ki tudta volna akkor megmondani, hogy ez a háború más véget érhet? Senki!

Mi lett volna, ha a III. Birodalom győz?

Erre egyértelműen és biztosan tudom a választ. Ladislaus Karschai az 1923-ban Julius Streicher által Németországban alapított Stümmter főszerkesztője lenne és Christian von Ungvary tudományos cikkeket jelentetne meg benne, hogy Golda Meir, mit talált ki végső megoldásként a német ária faj kiirtására.

✽ ✽ ✽

4. Konklúzió

A New York Times 1938. január 31-i száma szerint Octavian Goga 1937–1938 között nácibarát miniszterelnök így nyilatkozott Románia tragédiájáról: „The Jewish problem is an old one here, and it is a Rumanian tragedy. Briefly, we have far too many Jews." (A zsidó probléma Románia régi tragédiája. Röviden túl sok a zsidó.) Hozzávetőleg 200 ezer romániai zsidót fosztott meg román állampolgárságától. Gogának, aki megvette Boncza Berta csucsai villáját, ma ott emlékszobája és a kertben mauzóleuma van.

Őt követte a miniszteri székben egy másik nácibarát román miniszterelnök 1938 és 1939 között, Miron Cristea, ortodox pátriárka, akinek a romániai sajtóban megjelent egyik írását szintén a New York Times idézte. Ebben Cristea röviden így fogalmaz: „Why should we not get rid of these parasites [Jews] who suck Rumanian Christian blood? It is logical and holy...” (Miért ne kellene megszabadulni nekünk, ezektől az élősködőktől [zsidók], akik szívják a román keresztény vért? Ez logikus és szent…). Cristeanak két köztéri szobra is van. Az egyik Gyulafehérvárott, a másik Karánsebesen. 2010-ben a Román Nemzeti Bank még emlékérmet is bocsátott ki emlékezetére.

Mi lett volna, ha….

 ✽ ✽ ✽