Az elmúlt napokban azzal van tele az internet, hogy a Magyar Állami Operaházban bemutatott Gershwin Porgy és Bess című operája kapcsán kiderült, hogy jelenlegi jogtulajdonosok egy végrendeletre hivatkozva kikötötték, hogy csak feketék énekelhetik – megjegyzem a nemzetközi jog egyébként tiltja a nemzeti, faji hovatartozás miatti diszkriminációt – a szerepeket. Ókovács, akit én nem szeretek és ezt soha nem is titkoltam, mivel a magyar jog, az EU-s joggal harmonizálva, nem teszi lehetővé, hogy különleges adatnak számító nemzetiségi, faji, bőrszín szerinti hovatartozást az Operaház nyilvántartsa, de ezt vizsgálni sincs lehetősége, nyilatkozatot kért az énekesektől. Mire 15-en azt válaszolták, hogy az ő identitásuknak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat.
Ezen aztán felbolydult az Internet. A Fidelio zenei honlap már címében is eláztatja az Operaházat: „Gúnyt űz az Operaház a feketékből, vagy a kultúrájukat népszerűsíti?”
Szerintem nem az Operaház űz gúnyt a feketékből, hanem a szerzők jogutódjai űznek gúnyt a művészetből.
A színház és ebben az értelemben az opera műfaja is egy színház, csak itt a színészek énekelnek. A színész pedig művészi átéléssel képes eljátszani bármely szituációt, megformálni valamilyen jellemet, előadni egy egész emberi sorsot. Charlse Dullin a 20. század közepének híres színész-rendezője és színész pedagógusa „A színészet titkairól” szóló művében leír a színinövendékek számára egy képzelet fejlesztő gyakorlatot:
„Tél van, hóesés. Egy házhoz bagoly közeleg : odavonzza a világosság. A fény elkápráztatja. A fény kialszik. A bagoly magára marad. Haldoklik. Meghal.”
Ha pedig ezt a helyzetgyakorlatot egy színész nem tudja hitelesen előadni anélkül, hogy újraszületve bagoly ne legyen, nem érdemli meg a színész nevet.
Csabai Máté, a Fidelio írás szertője, a címet követő első mondatában elárulja tudatlanságát, még ha ez életkorából is adódik. Ezt a téves megállapítást teszi: „A Porgy és Bess előadását kezdettől fogva botrány kísérte, pedig csak egy közepesen előadott kiváló operáról van szó, ami soha nem lesz olyan, mint fekete hangokkal.”
Persze meglehet, mivel én nem lévén zenész, bizonyára ezért érzem képzavarnak azt, ha valamely hangot, színnel határozunk meg és nem zenei műszóval, mint tenor, basszus, koloratúra vagy alt. Milyen lehet egy sárga hang? Ráadásul a Porgy és Besst 1970-ben már bemutatta az Operaház fehér, briliáns magyar énekesekkel, igaz, szép és közérthető magyar nyelven.
Én nem hallottam ezt az új előadást, ezért nem formálok véleményt, hogy mondjuk a Serena szerepét éneklő Bakonyi Anikó milyen művészi és hangi kvalitásokkal formálja azt meg. De az tudom, hogy 1970-ben ugyanezt a szerepet éneklő Sudlik Marika olyan Serena siratót énekelt, hogy bármely echte „black cast”-ot mértékét megütötte, ha ugyan nem fel. Kérdezzék meg Bolberitz Tamást, aki mint még élő fültanú meg tudja mondani, ő vezényelte a darabot.
✽ ✽ ✽
Csabai Máté szerint azt, amit a fekete énekesek mellőzésével ma az Opera folytat, annak, az „angolban neve is van: cultural appropriation, magyarra így lehetne fordítani: kultúrakisajátítás. Ez az a jelenség, amikor egy domináns kultúra képviselői egy kisebbségi kultúra jegyeit kezdik másolni”.
Szeretném közölni, Csabaival, hogy itt Magyarországon a következő kisebbségek vannak bejegyezve: bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, lengyelek, németek, örmények, románok, ruszinok, szerbek, szlovákok, szlovének és ukránok. Bevallom én nem tudom meghatározni, hogy ezek közül melyik vagy melyek az „all-black cast”-ok.
Továbbá, ha és amennyiben Csabai további ismeretekre akarna szert tenni, az Egyesült Államok afroamerikai lakossága 2008-ban 37 586 050 fő volt, Magyarországé viszont csak 9 771 000 fő. Azaz, ha én – de csak is én! – még tudok számolni, akkor az afroamerikai népesség közel a négyszerese Magyarországénak.
Mivel hozzájuk képest a miénk valóban kisebbségi, az ő elvárásuk a cultural appropriation, kultúrakisajátítás.
✽ ✽ ✽
De mivel már túl vén vagyok eme szép új világgal szemeben, belátom lehet, hogy bennem a hiba és ezért igyekszem változtatni röghöz kötött álláspontomon, az alábbiakat javaslom.
Ennek mintájára, mától kezdve Verdi Otellóját nem énekelheti sem fehér, sem fekete, és csakis észak-afrikai eredetű arab és berber népcsoportból származó mórok énekelhetik, akik az Ibériai-félsziget nagy részét a 8. századtól a 15. század végéig megszállás alatt tartották. Ebben a mai szép új világban az sem számít, hogy ezek nem tudnak énekelni. Ami egyedül fontos, annyira kisebbségiek, hogy már ki is haltak.
Puccini Pillangókisasszonyát is csak japánok énekelhetik, miként csak kínaiak a Turandotot, azzal a megkötéssel, hogy ez utóbbihoz be kell szerezni egy-egy tenor perzsát és tatárt.
Végül, hogy ne feledkezzünk meg a macskák elnyomott kisebbségi társadalmáról, Eliot és Webber musicaljét csak is kultúrakisajátított macskák énekelhetik.
P.s. Embereknek sicc!
✽ ✽ ✽
