Manapság sokat hallani ezt a fogalmat, hogy „illiberális”. Amivel az a baj, hogy köznapi és köznépi használói, átvettek egy fogalmat, sokuk dicséri, kiáll mellette, anélkül hogy tudná, miről is beszél.
✽ ✽ ✽
Az illiberalizmust egy Zakaria nevű indiai származású (mint a cigányság) és migránsként az Egyesült Államokba bevándorolt ember írta le, 1997-ben. Szerinte az életviszonyok és az egyéni szabadságjogok szempontjából praktikusabb egy fél demokratikus–fél autoriter, de önkorlátozásra törekvő jogállam, mint egy többségi felhatalmazásra hivatkozó, hatalmát korlátlannak tekintő politikai autokrácia.
Az illiberális demokrácia egyik példája Szingapúr, ahol az 1960-as évektől a Népi Akciópárt bebetonozta a hatalmát. Korlátozta gyülekezési jogot és az egyesülési jogot, majd megszállta a médiát, a nem kormányzati szervezeteket, az akadémiákat, oktatási intézményeket. Bár látszatra többpárti választások vannak, a politikai valóságában, az ellenzéki politikában nagyon nehéz megjelenni, ami meglátszik a választási eredményeken. Ehhez nagyon hasonló a politikai rendszer Hongkongban, ahol a lakosok elméletileg a korábbi angliai szabadságjogokat élvezik, de kormányzót nem választhatnak, ugyanis a kínai kormány korlátozza a szabad választásokat és ellenőrizni szeretné, hogy mely jelöltekre lehetne szavazni a választásokkor. Persze kiegészíthetném ezt a sort még Putyin Oroszországával és Erdogan Törökországával.
Fontosnak érzem megemlíteni, mivel a közbeszédben gyakran szokták diktatúrának is nevezni ezeket, tisztázzuk, mi is a diktatúra. Az egyik definíció szerint a diktatúra vagy parancsuralom, önkényuralom olyan kormányzási forma, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat. Azaz minden olyan politikai hatalom, amely nem egy demokratikus választások útján legitimálódott. Nálunk legutoljára 1956. november 4-én megalakult Kádár kormány volt ilyen, amelyik hatalmát az 1956-os forradalmat leverő Szovjetunió hadseregére alapozta. Ez is csak 1958. november 16-ig nevezhető diktatúrának, mert ezen a napon tartott választásokon szerzett 99,6%-os eredmény már legitimálta.
Bár a Rákosi rendszert is diktatúrának szoktuk nevezni, sőt propaganda anyagokban még saját magát is gyakran így definiálta, hatalmát jogilag az 1949. évi választásokon kapta, ahol a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjei 95,6%-t szereztek. Ez a Népfront jelöltség teljesen analóg az említett hongkongi kormányzó választással. Rákosi Mátyásnak a korábbi években elkövetett kirekesztése a politikai ellenfeleknek pedig analóg mind az Erdogan, mind Putyin kirekesztéseivel. Viszont egyértelműen diktatúra volt vitéz Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormánya, még a kormány összetételéről is Moszkvában döntöttek.
A Rákosi-féle „proletárdiktatúra” jogi értelemben még alkotmányos is volt. A Rákosi rendszer által alkotott 1949. évi Alkotmány deklarálta (elismerte) az alapvető emberi jogokat. Így az általános választójogot (63. §) a lelkiismereti és a szabad vallásgyakorlás jogát (54. §) és a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosította a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot (55. §). Ezek gyakorlati megvalósulása pedig már egy másik kérdés. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy a szólásszabadság fenti megszorítása, korlátok közé helyezése megkérdőjelezi magát a szólás szabadságát szeretnék hivatkozni arra, hogy nálunk is korlátok közé van ez szorítva. Bizonyos történelmi eseményeket nem vitathatunk büntetlenül, mert azzal mások emberi méltóságát sértenénk.
✽ ✽ ✽
Azaz a fentiek alapján kijelenthetjük, hogy bár a politikai közbeszédben a Rákosi rendszert és a Kádár korszakot diktatúrának mondjuk, jogi értelemben véve ezek nem diktatúrák, hanem csak illiberális politikai rendszerek voltak.
Bár azt el kell ismerni, hogy ezek a példaként vagy általam érthető okokból példaként nem említett illiberális államok nem valósítják meg Zakaria fentebb idézett meghatározásának az „önkorlátozásra” törekvését. Sőt, ellenkezőleg!
„A többi néma csend….”
✽ ✽ ✽
