Anno, nem is olyan régen, de már történelmi időkben az embereknek – az idősebbeknek mintha csak most lenne! – a II. világégést követően rendszerváltozást kellett megélni. Itt Közép, Dél és Kelet-Európa jelentős részébe megszületett a béke érdekében együtt menetelő kommunista tábor. Ez a boldog egység azonban nem tartott sokáig, mert 1948. június 28-án Sztálin kizáratta a Kominform nevű szervezetből Jugoszláviát, mert Tito nem alázkodott meg a szovjet követelések hallatán, hanem megpróbálta saját gazdasági érdekeit érvényesíteni.

Tito másik bűne az volt, hogy Bulgária kommunista vezetőjével, Dimitrovval együtt önálló akciót terveztek a Balkán egyesítésére vonatkozóan, amibe beletartozott volna Jugoszlávia, Albánia, Bulgária, Románia, egyes hírek szerint még Magyarország is. Ez azonban Sztálin erős ellenzésébe ütközött, aki durva szavakkal rendreutasította Dimitrovot. Dimitrov 1949. július 2-án igen gyanús és tisztázatlan körülmények között halt meg, Moszkva közelében, miközben gyógykezelésen volt a Szovjetunióban.

Rákosiék felkészülve a délről bekövetkezhető támadásra és annak elhárítására 1952-ben lezárták a déli határokat, Szentgotthárdtól Nagylakig tartó erődláncolatot építettek. És bár Rákosit nem becsülöm semmire, ezt tényszerűen el kell ismerni, hogy jól tették!

De Rákosi és társai ideológiai harcot hirdettek a Tito-terv és azt azt kiagyaló Titoval szemben, és megalkották a titoizmus fogalmát, melyet a trockizmussal és fasizmussal egy kategóriában emlegettek. Ennek az ideológiai harcnak célkitűzése volt felvilágosítani népünket, Tito és terve veszélyeire. A harc a sajtóban és utcai plakátokon folyt. Titót már, csak mint láncos kutyát emlegették és ábrázolták. 

Még Enver Hodzsa, albán főtitkár is több tízezer ember előtt mondott beszédében kitért a Tito-klikknek az Albán Népköztársaság ellen irányuló terveire. Kiemelve, hogy Tito az imperialisták láncos kutyája – egy igazén jó politikai szlogen gyorsan terjed – megnyitotta az ország kapuit az amerikai kapitalizmusnak. A Szovjetunió és a népi demokráciák ellen pedig Göbbels-féle eszközökkel folytatnak rágalomhadjáratot.

Gerő Ernő, a hídverő így beszélt Rákosi pajtás 60. születésnapja alkalmából, a Magyar Állami Operaházban tartott ünnepen: „A győzelmes fordulat után, amelyet Rákosi elvtárs vezetésével valósítottunk meg országunkban, az idegen imperialisták és itthoni zsoldosaik újból és újból megkísérelték megdönteni a nép hatalmát. Helyreállítani hazánkban a kizsákmányolok uralmát és Magyarországot a béke, a demokrácia, a szocializmus bástyájából az általuk előkészített imperialista háború támaszpontjává tenni. Ezért szerveztek az imperialisták újabb és újabb összeesküvéseket népi demokráciánk ellen, ezért uszították ránk Tito Rankovics-féle láncos kutyáikat a pártunkba beépített álnok Rajkkal egyetemben, ezért próbálták felvonultatni népünk ellen a különféle Mindszentieket és mozgósítani baloldalinak álcázott »szocialista« kémeiket.”

Elnézést kérek az olvasóimtól, hogy így már egy történelmi távlatból is, de eljátszom a gondolattal, hogy miként foglalhattam volna állást, abban az esetben, ha mondjuk Tito, akár Sztálin, akár Rákosi kezei közé kerülve, ezek Dimitrovhoz hasonlóan méltó büntetésbe részesítették volna. Hiszen a Tito terv – valós vagy vélt – ellenére, én nem tudom elfelejteni a Tito-partizánok bácskai vérengzéseit, melyeket a magyarokkal szemben követtek el. Megérdemelte volna a halált! De érthető okoknál fogva sem Sztálin, sem hű magyarországi kiszolgálója, Rákosi nem lopta be magát a szívembe.

Hogy közérthető legyek, mindenkit, aki láncos kutyázik és aki maga a láncos kutya utáltam és utálom és utáni fogom!

✽ ✽ ✽