Tartalmi összefoglaló:
Eredményeink támogatják a középkori krónikáink hitelét, melyek azt állítják, hogy a „honfoglalás” a magyarok második bejövetele, és a honfoglalók itt már magyar nyelvű népességet találtak. Adataink hihetővé teszik az elismerten eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát, és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében. Ezzel magyarázatot nyer a régészeti anyagból levont következtetés is, miszerint a honfoglalás kori népesség régészeti hagyatékból becsült csekély létszáma alapján nem adhatta alapját a 11. századi Árpád kori tömb magyarságnak (Kniezsa, 1993; Révész, 2016).
Adatainkat történeti források is támogatják, illetve adataink alapján számos eddig kétségbevont hitelű történeti forrás hitelessége igazolható. Így például a középkori magyar krónikák szerint a “honfoglaló” magyarok őshazája Ázsia, akik testvéri-leszármazási viszonyban álltak a hunokkal. Krónikáink honfoglalás helyett a magyarok második bejöveteléről számolnak be (Bécsi Képes Krónika). IV. László udvarában Kézai Simon a megörökíti, hogy 1282-ben a magyar nemzetségfők magukat hun származásúnak tartják. A magyar néphagyomány (monda, népmese) is megőrizte a hun-magyar azonosságtudatot, emellett a mongol, kazah, török hagyomány is azt tartja, hogy a magyarok a hunok leszármazottai, és velük rokon nép, akik Belső-Ázsiából jöttek ki. Őseink Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe való jutása előtt mindig nagy kultúrnépek látókörében mozogtak, ennek köszönhetően jelentek meg nyomaik többek között kínai, tibeti, mongol, muszlim, görög írott forrásokban, melyek a hun és onogur (magyar) nép azonosságáról számolnak be (Thúry, 1897).
A genetikai eredmények alapján Árpád népe a kelet-európai sztyeppén maradt vagy oda visszavonuló hunok egyik ága lehetett. Ebből az következik, hogy a néphagyományok és a krónikák valós alapokon állnak, adataikat komolyan kell venni. Tehát nagy valószínűséggel a “második bejövetel” is valós alapokon áll, vagyis a magyar etnogenezis innentől fogva nem szűkíthető a “honfoglalókra”, hanem legalább az európai hun korig kiterjesztendő.
A honfoglalók genetikai összetétele arra utal, hogy a hun alapréteg megőrzése mellett nagymértékben integrálták a Kelet-Európában talált germán elemeket, akiknek többsége adataink szerint skandináv eredetű. Ez alapján elsősorban a Ruszok (varégok, vikingek) jönnek számításba, akik a 9-10. században valóban a honfoglalók vonulási útvonalába eső területeket szálltak meg. A viking kapcsolatot támogató régészeti történeti adatok azonban csekélyek és ellentmondásosak. Kézai krónikája szerint például a Kijevnél legyőzött „oroszok” közül sokan csatlakoztak a magyarokhoz. Egy generáció alatt azonban a vikingek nem válhattak lovas nomáddá, márpedig a vizsgált sírok tökéletes hun-germán genetikai-kultúrális integrációt mutatnak, amely a germán elem sokkal régebbi integrációjára utal, továbbá a legyőzöttek nem csatlakozhattak ilyen magas arányban (40%).
A korabeli kelet európai sztyeppén skandináv-germán származású népek után kutatva a vikingeken kívül a gótokat találjuk, igaz pár 100 évvel korábban. Az európai hunok legyőzték a gótokat valamint számos más germán törzset, és jelentős részüket integrálták birodalmukba. A gótok eredetileg is lovas nomád életmódot folytattak, így valószínűleg sokkal könnyebben keveredhettek a hunokkal mint a vikingek a honfoglalókkal. A Kárpát-medencéből a Fekete tenger vidékére visszaszorított hunok már egy erősen kevert népesség volt, és talán ezzel magyarázható a honfoglalók germán összetevője. A germán összetevő pontos eredetének tisztázása azonban további vizsgálatokat igényel.
A vezérek haplocsoport kaukázusi eredetre utal, ez a terület pedig hosszú ideig az alánok fennhatósága alatt állt egészen addig, amíg a 370-es években a hunok hódoltatták őket. Az alánok egy része nyugatra menekült, más részük csatlakozott a hunokhoz. Valószínűleg ezt az integrációt örökítette meg a magyar mondai hagyomány, melyben Hunor és Magor elrabolják Dúl alán király leányait. Ezek alapján úgy gondoljuk, hogy a kaukázusi haplocsoportok nagy valószínűséggel alán származásúak lehetnek.
Ugyan nem tartozik szorosan a témánkhoz, de szükségesnek tartjuk, hogy egy rövid kitekintést adjunk a magyar nyelv származására vonatkozó következtetésekről. Ezt azért tartjuk helyénvalónak, mivel a jelenlegi hivatalos álláspont a magyar nyelv Kárpát-medencébe érkezését egyértelműen a honfoglalókhoz köti.
A finnugor-honfoglaló genetikai kapcsolat hiánya arra utal, hogy a magyar nyelv finnugor rétegeit nem lehet a honfoglalókhoz kötni, ellenben a magyar nyelvben meglévő masszív török nyelvi réteget nagy valószínűséggel hun eredetűnek tekinthetjük. Ez újabb kérdéseket és kutatási irányokat nyit a magyar nyelv lehetséges eredetéről, és rokonsági viszonyairól.
Eredményeink alapján ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha a magyar és hun nyelveket azonosnak tekintjük. A hunok nyelvét azonban a török nyelvek közé sorolják, és a nyelvészeti vizsgálatok igen komoly, ismeretlen néptől származó török eredetű szót azonosítottak nyelvünkben. Adataink alapján ez a réteg biztonsággal a hun nyelvből származtatható. A magyar nyelv finnugor rétegének származását pedig ezt követően csak a hunokat megelőző korok népeiben kereshetjük, akiknek kellően nagy populáció létszámmal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy a germán, szláv, hun (török) népek tengerében is megőrizték nyelvüket. Szorosan ide kapcsolódik, hogy Wong és mtsai., 2016-ban kapcsolatot talált a mansi genomok és egy 6000 éves paleolit korú Kárpát-medencei genom között, ebben azt is leírták, hogy szerintük a nyelvi kapcsolat erre az időre nyúlhat vissza. Eredményeinknek ezért komoly kihatása van a történelem, régészet és nyelvészet jövőbeni kutatási irányaira.
Eredményeink fontos eddig nyitott kérdéseket válaszolnak meg, és ezzel számos szakterületen újabb kutatási irányokat nyitnak. A magyarok eredetének kérdése továbbra sem tekinthető lezártnak, hiszen genetikai adataink és a régészeti adatok alapján valószínű, hogy a hun eredetű népesség már a honfoglalás korban is kisebbségben lehetett a Kárpát-medencében. A magyarok eredetének tisztázása további genetikai, régészeti, történészi, és nyelvészeti vizsgálatokat igényel. Szűkebb szakterületünket érintő további kérdések megválaszolásához el kell készíteni a kora Árpád kor, az avarkor, később pedig a még korábbi korok nagy felbontású genetikai térképét. Továbbá szükséges lenne létrehozni a Kárpát medence recens lakosságát tájegységek szerint reprezentáló genomi adatbázist. Jelen munkánk csak egy hosszú kutatási program első lépésnek tekinthető.
