Mottó:

Bátran állíthatjuk, hogy a világ bármely nációja

között találhatunk becsteleneket és gazembereket.

✡ ✡ ✡

Időszámításunk 2008-ik évében Budapesten egy pin­cében, 60 ember megnézett egy 1940-ben készül német propagandafilmet, a Jud Süss-t. A film bemutatása hatalmas vihart kavart, annak ellenére, hogy azt 1940 és 1943 kö­zözött több, mint 20.3 millióan látták. Magam is emlékszem, hogy anyám mesélt róla. A film vetítésére hetekig kerestek helyet, de annak vetítését mindenhol elutasították a jól be­vált és a kádári időkből ismert öncenzúra eszközével, pedig a filmet a kilencvenes évek első felében már vetítették a Goethe Intézetben.

A film vetítése Németországban és Ausztriában tiltott. Csak kivételesen, szigorúan oktatási célból és zárt körben engedélyezett. Elvileg más európai országban sem volt be­mutatható, mert az UFA-jogok még nem jártak le. A vetítés miatt közösség elleni izgatás címén feljelentést tettek és a jogokat állítólag birtokló wiesbadeni Friedrich Wilhelm Mur­nau Alapítvány is úgy nyilatkozott, hogy nem járultak hozzá a vetítéshez. Ez már csak azért is érdekes, mert a film DVD-je az Interneten számtalan helyen megrendelhető. Meg az is kérdés, milyen alapon tolvaj-bitorolja ez a cionista alapítvány a művet, miután azt sem a rendező sem más jogtulaj nem hagyta rá. A válasz: egyszerű kisajátítással.

A vetítés kapcsán megszólaltatták a Gyárfás-féle Párt-keltében (2008.07.16. 8:34) Ormos Mária történészt, professor emeritust, a MTA tagját, az MSZMP KB volt tagját is. A történész asszony (szülei: Ormos Ja­nó és Förster Elza), lévén 1930-as évjáratú újabb holokauszt túlélő (hogy mennyien vannak!), még mint gyermek, akár láthatta is a filmet annak ide­jén. A történész asszony végső konklúzióként kifejtette, hogy ő annak a hí­ve, hogy mivel a »tiltott csemege mindig édesebb« (süsser), a film vetíté­sét, »tudományos földolgozással, szövegkörnyezetben, magyarázatokkal lehetővé kell tenni«.

Így aztán a történész asszonytól származó szövegkörnyezetbe ágya­zott, magyarázatokkal megtűzdelt tudományos földolgozásként a filmet ak­kor látó 60 főn felül, mi is megismerhettük a »náci Németország egyik leg­élesebb zsidóellenes propaganda filmjé«-nek történeti hátterét, ahogy ő fogalmazott: »Joseph Süss-Oppen­heimer történeti személy, valóban élt, valóban zsidó volt, valóban Württembergben élt, valóban pénzügyek­kel foglalkozott, tehát pénzt kölcsönzött, váltott, és pénzügyi tanácsokat adott, tanácsos is volt Württemberg­ben. Akkor önálló hercegség volt a XVII. században«. Ormos azt sem tudja, mikor élt Süss! Magam bár nem lévén történész, nem akarván vitába keveredni a Magyar Tudományos Akadémia tagjával, csak szerényen jelezném meg, hogy Joseph Süss-Oppenheimer 1692-ben született Heidelbergben és 1738. február 4-én akasztották fel, ami számomra azt jelenti, hogy nem véve figyelembe csecsszopó korát, élete és tevékenysé­ge inkább a XVIII. század első felére esik. No de hát ne törődjünk az efféle kicsinységekkel, és figyelmünket inkább irányítsuk a tudományos földolgozásra.

Megtudhattuk tőle, hogy abban az időben a zsidók nem telepedhettek le Stuttgartban, ami nem megle­pő, hiszen a 18. század végéig Pest városa sem tűrt meg zsidó lakost falai között (Ó azok a boldog béke­idők!) és letelepedésüket csak II. József tette lehetővé. (Bácskai Vera: "A pesti zsidóság a 19. század első felében" Budapesti Negyed 1995/2.) »Az is igaz még« – fűzte tovább tudományos magyarázatait a történész asszony – »a film szempontjából nézve a dolgokat, hogy ezt a Süss-Oppenheimert a saját korszakában, a saját idején is hát különböző nézetek vették körül, mert volt, aki a tevékenységét a hercegség szempontjából nagyra értékelte, jó pénzügyi tanácsokat adott, bejáratos volt az udvarba«. Megtudhattuk még, hogy bankot is alapított, amely ezelőtt a württembergi hercegségben nem volt, bár »bankár volt Németországban már, nála gazdagabb meg nevezetesebb is. Hát a Fugger család, ugye annak idején. De a maga korában a XVII. század (sic!) folyamán ebben a hercegségben ő egy jelentős személyiség volt. Na most tudjuk azt, hogy a pénz kérdését nem csak akkor, hanem a történelemben mindig különböző nézetek vették körül, ugye nehez­ményezték, hogy kamatot szed, az egyház abszolút kamatellenes volt, hosszú ideig egyáltalán nem akartak erről hallani, tehát voltak ellenségei. Ez végül is odavezetett, hogy kivégezték«.

Itt kezdett némi kétkedés megfogalmazódni bennem a magyar tudomány és tudományos élet kap­csán. Természetesen lehet csak egy elszólás is, hogy valaki a XVIII. század helyett XVII. századot említ, bár nem hiszem, hogy az érettségin egy ilyen elszólással átmenne, de megismételve azt, csak azt bizonyíthatja, hogy járatlan a történelemben. Mindenesetre "történész asszonyunk" megállapítja, hogy Süss-Oppenheimer »Kivételes személyiség volt. Az, hogy tulajdonképpen erre a rangra jutott, ez is mutatja«. Álláspontja bizonyí­tására azt hozza fel, hogy a film alapjául szolgáló novella (1827) szerzője Wilhelm Hauff »meséiben nincse­nek gonoszak«, s bár a kérdéses novellát nem olvasta, gyermekként az ő meséin nőtt fel és ez elég tudomá­nyos bizonyíték arra, hogyha »ebből a történetből minden más szálat kihagyok, és a rágalmakat veszem alapul« – akkor – »következésképen az egész személyiséget, meg az egész történeti környezetet meghami­sítom és ez az alapja annak, hogy ezt a filmet 1945 után mint emberiség elleni bűntényt tartották számon«.

Mindenesetre ami a gonoszok hiányát illeti szerintem épp elég az egyik legismertebb meséjére, a Kis Mukk történetére hivatkozni, ahol nem csak a sivatagban élő macskás öregasszony, akitől a papucsot szerzi gonosz, hanem az örökségéből kiforgató nagybátyja is.

»Tehát csinálnak ebből a figurából« – fűzi tovább tudományos magyarázatait Ormos Mariska –, »aki ambivalens szerepet tölt be – ez nyilván való – ugye különbözőképpen lehet értelmezni, de egy teljesen egy­értelmű, egyoldalú, mondjuk a Stürmer című szennylapnak megfelelő figurát, akinek nincs semmi más vá­gya, mint hogy csaljon, lopjon, hazudjon, becsapjon, és ráadásul germán szüzeket, ö..ö, hát becstelenítsen meg. Tehát egy totális ellenségfigurát, amely ugye a nemzetiszocializmus ideológiájának – ahogy Hitler mondta – a világ szemléletének egy központi magja«.

Miután a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága volt tagjának, Ormos Máriának a szakte­rülete a XX. századi történelemtudomány (és nem a XVIII.-é!!) az igazi tudományos és szenzációs földolgo­zást tőle ebben a vonatkozásban kapjuk. »Miért van erre 1940-ben szükség?« – teszi fel tudományos ala­possággal a kérdést a történész asszony, s a válasszal sem marad adósunk: »Én azt gondolom, két okból. Az egyik, hogy a német társadalmat tulajdon képen az az 1%-nyi zsidó lakosság nem nagyon izgatta fel. Te­hát ott nem volt olyan zsidóellenes tömeghangulat, mint mondjuk Magyarországon. Magyarországon volt. Ti­zenkilenc után különösen, aztán a harmincas években a gazdasági válságtól kezdve szintén. Németország­ban nem volt és nem is nagyon sikerült ezt föltámasztani, bár ugye próbálkozások voltak 33-ban egy bojkot­tot szerveznek, a német lakosság nem vesz benne részt, 38-ban az ún. Kristályéjszakát, ami nem éjszaka volt, hanem több napig tartó rettenet, dúlás, fosztogatás, rablás, verés, ütés, letartóztatás, minden. Ez megint nem mozgósított egy antiszemita köznépi általános hangulatot, és akkor kerestek valamit, amivel ezt művészi eszközökkel el lehet érni«. Sajnos, vagy szerencsére a másik ok taglalásáról elfeledkezett, vagy nem is volt neki.

De hogy Németországban nem is volt antiszemitizmus, ezzel a revizionista, mondhatjuk forradalmi tör­ténelemszemlélettel gondolom sikerült földrengésszerűen megráznia nemcsak a történész társadalmat, de az egész világ közvéleményét, akiknek évtizedeken keresztül azt a tudománytalan és valótlan történelmet ta­nították, hogy valamennyi német antiszemita volt, és mindannyian felelősek voltak a hitlerizmusért és a holo­kausztért. És ezt nem egy neonáci, hanem egy zsidó származású exkommunista történész állítja és bizonyít­ja a Gyárfás-féle Párt-kelte képernyőjén keresztül.

Magam, mint azt már említettem, nem lévén sem történész, sem a magyar tudományos akadémia (így, kisbetűkkel!) tagja, de még az MSZMP tagja sem, nem hogy a KB-é, nem ismervén az akárhány száza­di német történelmet, az objektivitás és a tudományos földolgozás érdekében, hogy megfelelő szövegkör­nyezetbe helyezzem a dolgokat, utánajártam a szigorúan csak náci propagandafilm főszereplője személyé­nek. Már az interneten is sok adatot találtam.

Így megtudható onnan, hogy Joseph Süss-Oppenheimer (1698-1738) Samuel Oppenheimernek, Lipót osztrák császár banká­rának unokaöccse és mostoha fia volt, aki Karl Alexander würtenbergi hercegnek lett a pénzügyi tanácsadója és előbb-utóbb már ő tartotta kezében a pénzügyeket a egész hercegségben. (Édes egy zsidó) Mo­nopóliumot szerzett a só, bőr, dohány és folyadék kereskedelmére, alapított egy bankot és porcelángyárat. Az ellene felhozott vádakban azt is állították, hogy helyi szerencsejátékházakban is érintett volt. (Az édes, de teljesen ambivalens zsidó – ahogy azt Ormos Mária megál­lapította.) Egyébként a porcelángyárat Würtembergben nem ő alapí­totta, ugyanis az Ludwigsburgban 1758-1824 között állott fönn és Ká­roly Jenő herceg alapította. (Pallas Nagy Lexikon), azaz 20 évvel a halála után. Amikor pedig védelmezője, Karl Alexander, 1737. márci­us 12-én meghalt, Oppenheimert letartóztatták és csalással, sikkasz­tással, árulással, paráznasággal, csúszópénz elfogadásával (korrup­cióval) vádolták. Állítólag az eljárás alatt Oppenheimer mindent beval­lotta, amivel vádolták. Joseph Süss-Oppenheimert 1738. február 4-én akasztották fel. A holttestét egy kalit­kában közszemlére tették, és ami állítólag hat éven keresztül lógott Stuttgartban, majd csak ezután küldték vissza a családjának. Minő morbiditás!

Némi kutakodás után családi környezetéről, rokonságáról is megtalálható ez meg az. Nagybátyjának, a már említett Samuel Oppenheimernek egyik rokona – tehát neki is – és üzlettársa Wertheimer Sámson (Worms 1658.– Bécs 1724. augusztus 6.) volt, aki a bécsi udvarnak meghitt, tekintélyes embere, egyebek közt a Magyarország főrabbija címet is viselte, Lipót, I. József és III. Károly királyok alatt a kincstár javára tett hasznos szolgálatokat, a hadseregnek szállítója volt és eljárt bizalmas küldetésekben. 1701-ben sikeresen megszerezte a lengyel király lányáért fizetendő 1.000.000 forint hozományt annak Károly Fülöp főherceggel (I. Lipót sógora) kötendő esküvőjére. Bizalmas viszonyban volt Savoyai Jenő herceggel is, akinek csak úgy 300.000 forintot adott. 1703. augusztus 29-én a császár kinevezte Wertheimert Kaiserlicher Oberhoffactor­nak’ (a császári udvar főintézője) és húsz évre meghosszabbította szabad vallásgyakorlásának jogát, tartóz­kodási engedélyét, és adómentességét. (A gazdagok már akkor is adómentességet élveztek!)

Ő is egy másik édes zsidó. Ő eszközölte ki Lipótnál, hogy Eisenmengernek a zsidógyűlölő Das entdeckte Judenthum című írását elkobozták. (Pallas Nagy Lexikon) Mindenesetre valahogy elfelejtették a tudományos földolgo­zás kapcsán megemlíteni, hogy Wilhelm Hauff-on kívül Feuchtwanger is írt – azonos címmel – egy úgy nevezett történelmi regényt. Ebben a regényé­ben egy 18. századi würtembergi (édes) zsidó – Joseph Süss Oppenhei­mer – karrierjén keresztül mutatja be, milyen veszélyekkel jár a hatalom bir­toklása. Továbbá, hogy a náci propagandafilmet megelőzően, 1934-ben a Gaumont British film is feldolgozta a történetet. A filmet Lothar Mendes ren­dezte, főszereplője Conrad Veidt volt, mint Joseph Süss-Oppenheimer. (http://www.conradveidt.de) Végezetül, hogy biztonsággal ne valamiféle neonáci ideológiától átitatott forrást keressünk, lapozzuk fel az 1893-1896 között (a nácizmus előtti) megjelent Pallas Nagy Lexikont, ami az Édes Zsi­dóról ezt írja:

»Joseph Süss-Oppenheimer, hírhedt württembergi pénzügyminiszter, zsidó, szül. Heidelbergában 1692., felakasztották 1738. febr. 4. A kereskedelemre adván magát, érintkezésbe lépett Károly Sándor würt­embergi herceggel, aki őt előbb pénzügyigazgatóvá, majd titkos tanácsossá, végül pedig miniszterré nevez­te ki. S. ezen állásában saját embereivel töltötte be az összes magasabb állásokat, 11 millió hamis pénzt ve­retett, só-, bor- és dohány-monopóliumot hozott be, pénzért osztogatott kiváltságokat, sok zsidót telepített az országba és a népet különféle tartozásokkal sanyargatta. Mindezekért roppant elégületlenség támadt ellene, s a hercegnek 1737. márc. 12. történt halála után elfogatván, törvényszék elé került, gazságaiért börtönbe vettetett és egy külön e célra készült ketrecben felakasztatott. Életéről Hauff novellát (Jud Süss) irt. V. ö. Zimmermann, Jos. S. (Stuttgart 1874)«.

Pfuj! Hát már visszafelé az időben is fertőz a náci ideológia? Hiszen a Pallas minden más szálat ki­hagy, és csak a rágalmakat veszi alapul, következésképen az egész személyiséget, meg az egész történeti környezetet meghamisítja. Ez pedig – Ormos szerint – oka lehet annak, mint emberiség elleni bűntényt tart­sák számon. Teszi mindezt úgy a Nagylexikon, hogy szerzői között 6 zsidó származású személyt is találunk.

Azt gondolom, hogy elérkezett az idő, hogy a Pallas Nagy Lexikont is betiltsák, olvasását is csak Or­mos Mária-féle tudományos földolgozással, szövegkörnyezetben, magyarázatokkal lehessen lehetővé tenni. Bár az sem ártana, ha minden fellelhető példányát elkoboznák és bezúznák.

✡ ✡ ✡

Post script:

Bátran állíthatjuk, hogy a világ bármely nációja között találhatunk becsteleneket és gazembereket. Ki­véve a zsidókat. Vajh, miért? Mert, ha véletlenül gazemberünk az lenne, akkor mi azonnal az anti­szemitizmus és a ciánozás vádjával találjuk magunkat szembe.

✡ ✡ ✡