CÉLPONTBAN


SÁMSON

2018. szeptember 24. 13:34 - Kiss-Dobos László

Szokolay Sándor operája Németh László hasonló című drámája nyomán

S most azt szeretném, lenne sátor
s egy oszlopánál megfogható a világ,
hogy azt téphetném ki, s vágnám a semmibe.
Ezt tették veled, Sámson az emberek.”

 

ELŐSZÓ

Joggal merülhet fel majd kérdés az olvasóban, hogy bár tanulmányomban Szokolay Sándor Sámson című operájának szövegkönyvét tűztem ki vizsgálódásaim céljául, mégis Németh László Sámson című drámájával foglalkozom túlnyomó részben és ennek a műnek értékelésére esik a hangsúly. Ennek magyarázatát Szokolay operatémát választó gyakorlata adja. Operáinak szövegkönyveit ez ideig irodalmilag értékes, jól megszerkesztett, jelentős drámákra alapozta (Lorca: Vérnász, Shakespeare: Hamlet). Szövegkönyveit, a jelentős szövegegyezés miatt, azonosnak tekinthetjük az eredeti drámákkal. A köztük mutatkozó eltéréseket és különbségeket pedig, mint a megváltozott előadási módozat – jelen esetben opera – miatt szükségessé vált dramaturgiai változtatásokat értékelhetjük. Esetünkben tehát, amikor Németh László művét tárgyaljuk, egyben Szokolay operájának szövegkönyvét is értékeljük. Bevezetőként kitérünk a drámai mű keletkezésében egyedüli forrásként szerepet játszó bibliai elbeszélésre, végül kitérek a dráma és Szokolay szövegkönyve eltérései vizsgálatára.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása