»Pompás hintó vágtat az osztrák hegyek kanyargós útjain 1849 nyarán. Szapáry Antal ül benne meg a komornyikja. Debrecenből jönnek, ahol a trónfosztás után a gróf megrettent a várható következményektől, s "kimaradt a játékból". A bakon izmos, kék szemű, huszonkilenc éves, pofaszakállas kocsis feszít, gazdájával angolul beszél. Szerencsére a különben szemfüles rendőrök nem gyanítják, hogy a lovakhoz igencsak értő, de finom kezű "kocsis" csak Szapáry nemrég elhunyt igazi brit kocsisának a papírjai szerint ánglius, valójában színmagyar úr, aki nemrég még huszárezredesi uniformisban feszített, most pedig Kossuth titkos megbízásából Londonba igyekszik Palmerston miniszterhez, hogy segítségét kérje.« - írja Bajomi Lázár Endre, megjegyezve, hogy ezt a történetet az álruhás huszárezredes, Nemeskéri Kiss Miklós leszármazottaitól tudja.¹